Elképesztő dologgal állt elő az IKEA Nagy-Britanniában: jönnek a pulykaméretű húsgolyók
Magyarországra egyelőre nem jut ebből az őrületből.
Magyarországra egyelőre nem jut ebből az őrületből.
A Rathausplatzon az étel most olcsóbb, az ital drágább, mint a pesti karácsonyi vásárban a Telex riportja szerint.
A Hungaria Rosé Extra Dry a megmérettetés legjobb tételeit felsorakoztató top 10-es listájára is felkerült.
Idén októberben háromszor annyi joghurt fogyott az elmúlt év ugyanezen időszakához képest.
Így lettem séf című könyvében Sárközi Ákos séf közvetlen stílusban meséli el életútját kőbányai gyerekkorától kezdve a Michelin-csillag megszerzésén át a Konyhafőnökben betöltött szerepéig. Az alábbiakban ebből a közel 50 fine dining receptet is tartalmazó kiadványból közlünk egy exkluzív részletet.
A Vörösmarty téri karácsonyi vásárnál igyekeztek lejjebb szorítani az árakat, ez lett belőle. Van kürtőskalács, sült kolbász is, és a nagy attrakció: jégpálya, belépővel.
Huszonöt éve, 1998. november 24-én halt meg Kürti Miklós (vagy ahogy világszerte ismerik, Nicholas Kurti) fizikus, a molekuláris gasztronómia atyja, aki szerint a konyhaművészet nem más, mint alkalmazott fizika és kémia.
Mit tanulhatunk a nagyszülőktől és a szülőktől a konyhában, és mi az, amit el kell felejteni abból, amit az idősebb generációk hozzátettek a magyar gasztronómiához? A Mol Campusban megnyíló két étterem, a Zazie bistro és a Virtu konyháját vezető, 30 év alatti séfekkel, Bíró Dániellel és Lendvai Leventével beszélgettünk a héjában sült krumpli szerepéről, arról, van-e helye a konyhában a szójaszósznak, és arról, mi kell igazán jó hortobágyi palacsintához.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi termékeket ne fogyasszák el.
Tóth Szilárd, a Michelin-csillagos budapesti Salt étterem séfje 93. lett a The Best Chef százas toplistáján.
Az énekes szerint csirkéi olyan minőséget képviselnek, amilyet a többiek nem tudnak.
Így lettem séf című könyvében Sárközi Ákos séf közvetlen stílusban meséli el életútját kőbányai gyerekkorától kezdve a Michelin-csillag megszerzésén át napjainkig. Az alábbiakban ebből a közel 50 fine dining receptet is tartalmazó kiadványból közlünk egy exkluzív részletet.
Sajnálják, hogy elmegy, és sok sikert kívánnak neki a jövőben. Mindezt egy tortán.
A ráfröccsenő vörösbor próbáját ugyan nem állja, de az időét igen: az első tévés sztárszakács monumentális művében nemcsak recepteket, hanem részletes magyarázatokat is találunk, mindent a kezünkbe ad ahhoz, hogy kezdőként is megértsük a francia gasztronómia alapjait. Megfőztük a legendás burgundi marharagut, az aranyló hagymalevest, és még flambíroztunk is.
Az amerikai nagykövet túl korán érkezett.
A lánc a hagyományos hongkongi ízek szerelmeseinek kedvez új pizzájával.
Az Agapé 2018 Magyarország legjobb száraz vörösbora.
A főváros 150. születésnapjára hirdettek pályázatot cukrászoknak, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbat. A torta hamarosan a cukrászdákban is kapható lesz.
Kelemen Roland nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét.