Ha ezekből sajtokból vásárolt, ne egye meg, hanem vigye vissza az üzletbe
Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből bakteriális szennyeződés miatt.
Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből bakteriális szennyeződés miatt.
A történelem eddig a bajoroknak kedvezett, ám egy nemrég megtalált forrás szerint a türingiaiak a nyerők.
Egy újraértelmezett dobostorta, amely sokak szerint még jobb is, mint az eredeti: nagyszerűen sikerült az idei Magyarország Tortája, legalábbis szerkesztőségünk házi kóstolásának tapasztalatai alapján. A cukormentes tortáról megoszlanak a vélemények, de az összkép ebben sem aggasztó.
A McDonald’s még csak most akar igazán nekifeküdni a mesterséges intelligencia alkalmazásának tevékenységében, amihez nemzetközi piacán Indiát választotta központjául.
Magyarország Tortája a DCJ Stílusgyakorlat, cukormentes tortája pedig az Álmodozó lett. Augusztus 19-étől kóstolhatjuk meg ezeket több helyen is.
Várhatóan még az idén megnyit a Blaha Lujza téren a gasztro- és kulturális piac.
Ugyan a rendőrség is nyomozást indított az ügyben, nem történt vádemelés.
Több mint két évtized után hoznák vissza az éttermeiket hozzánk.
Július utolsó hétvégéjéig tudnak működni.
A Nápolytól északra található Casertába kell menni érte.
A múlt évi alacsony termés mellett a világtrendek sem a termelőknek kedveznek.
Vacsoraidőben omlott be a tető, a 31 éves Mara Severint nem tudták megmenteni.
Székek és asztalok nélkül, a természetben nyit pizzázót a cukrász, aki kétszer is megnyerte Az Ország Tortája versenyt, és akié az idén az év legjobbjának választott pékség is.
Világszerte több országban bevezetik, itthon még nem.
Elolvadt a profit, bezár Budapest első vegán burgerezője.
A bolt számlákat sem tudott mutatni a hiányos jelölésű termékekről, amelyek a laboratóriumban „a napraforgóolajra jellemző kémiai értékeket” mutattak.
A gasztro- és kulturális piac ősszel nyit a Corvin Palace nevű egykori Corvin Áruházban.
Az egyik legjobb spanyol sonka magyar mangalicából készül.
Az Egyesült Királyságban nagyot drágultak a csokoládék, és mivel a háttérben a kakaóbab termesztése körüli problémák állnak, a világon máshol élő csokirajongókra is hasonló sors vár.
A Michelin-csillag után egy újabb elismerést sepert be az Őrségben található Pajta.