A különadók bejelentése után erősödött egy kicsit a forint és a tőzsde
A délelőtti látványos gyengülés után délután a forint és a tőzsde is egy kicsivel jobban teljesített.
A délelőtti látványos gyengülés után délután a forint és a tőzsde is egy kicsivel jobban teljesített.
Részletezte kérdésünkre a gazdaságfejlesztési miniszter, mi alapján számolják ki az új különadókat.
Néhány részletet elárultak a kormányinfón az új különadókról, épp csak azt nem, hogy pontosan melyik cégeket adóztatják meg, és ezeknek miként kell adózniuk.
A benzinturizmussal indokolták a lépést.
Indiában erről néhány nappal az után döntött a kormány, hogy a búza kivitelét is engedélyhez kötötték.
A lapnak úgy nyilatkozott egy diplomata, hogy a vezetékes kőolajszállítást kivehetik a tervezett szankciók közül.
A szerdai extraprofit-adós bejelentés a padlóra küldte a forintot, és ma még lesz egy Kormányinfó is, ahol elmondják a részleteket.
A helyszűke azért jelent súlyos gondot, mert közeledik az aratás.
Az elvont extraprofitból finanszírozza a kormány a rezsicsökkentést, illetve a honvédség fejlesztését. A konkrét számokat csütörtökön jelentik be.
Olaszország északi részén, valamint Szicíliában is terjeszkedik az Indotek Group.
Bezártak egy kiskaput, még közelebb került Oroszország az államcsődhöz.
4,25 milliárd fontért vált tulajdonost a Chelsea FC.
Jogilag csúszós terepen jár az EU, amikor keresi a megoldást, hogyan lehet befagyasztani a külföldön tartott orosz pénzt és lefoglalni a vagyontárgyakat szabályosan, de a Politico úgy tudja, vannak erre tervek.
Hiába állította korábban azt, hogy egy szakmai grémium, nincs semmilyen szakmai bizottság, Guller Zoltán hozott döntést a Magyar Turisztikai Ügynökség egyedi támogatásairól.
Ha túl nagy az infláció, írjuk törvénybe, hogy nem lehet az – rengeteg példa volt a történelemben, amikor egy politikus úgy gondolta, ez jó ötlet lesz. Általában évekbe telt kezelni a károkat egy ilyen után, de egy-egy olyan eset is volt, amikor az óvatosan bevezetett árszabályozás egy ideig működött, és csak kisebb nehézségekkel lehetett kijönni belőle.
A technológiai és ipari miniszter tudósítónknak azt mondta: a lehetséges vételár üzleti titoknak számít.
Ezúttal Kucsora Márta húsz alkotását vette meg a jegybank.
Ugyanannak az áruházláncnak ugyanazokat a termékeit összevetve az áruk többségénél még mindig az osztrák árak a magasabbak.
A hazai turisztikai szektor bevételei alacsonyabb forgalom mellett is magasabbak, mint a járvány előtt, ám az elszállt kiadásokat így is nehéz kigazdálkodni. Az ukrajnai háború rövid és hosszú távon is nehezíti a helyzetet.
Tisztújítás után is marad a felállás az agrárium érdekképviseleti szervezetében: fideszes politikusok, kiskirályok, menő cégvezetők feladata lenne a gazdálkodók felkarolása. A kisbirtokosok a pikszisen kívül rekedtek, a nagyobbakra ömlik a pénz.