Óriásit drágult a búza és a kukorica
Negyedével, vagy még nagyobb mértékben nőtt a búza és a kukorica ára, ez pedig az állattenyésztők költségeit meg megemeli.
Negyedével, vagy még nagyobb mértékben nőtt a búza és a kukorica ára, ez pedig az állattenyésztők költségeit meg megemeli.
Jézus születését december 25-én ünneplik, az munkaszüneti nap – válaszolta az államtitkár.
A járványhelyzet talán legnagyobb vesztesei az idegenvezetők. Egyik napról a másikra maradtak munka és bevétel nélkül, az állam pedig ölbe tett kézzel nézi, ahogyan elsüllyed a szakma.
Ahogy a szegény országokra jellemző, a magyar háztartások kiadásainak nagy szeletét teszik ki az élelmiszerek, a szelet ráadásul hízott az elmúlt években. A magyar háztartások fogyasztása a második legkisebb az unióban.
Ez mintegy 3,1 százalékos emelést jelent. A szakszervezetek 7 százalékot próbáltak elérni.
Az egyik legizgalmasabb újságírói feladatom az volt az idén, hogy hét, a leggazdagabbak toplistáján szereplő üzletemberrel beszélgettem arról, hogyan érinti őket üzletileg és személyesen a koronavírus. A hvg.hu évvégi sorozatába a velük felvett beszélgetésekből szemezgettem.
A komolytól a kis színesig számtalan cikk jelent meg a hvg.hu gazdaság rovatától idén, most a szerzők tekintették át saját alkotásaikat, hogy kiválasszák, amely – bármely okból – a legkedvesebb volt a szívüknek.
14 millió amerikai munkanélküliségi segélye csökken azt követően, hogy Donald Trump nem volt hajlandó aláírni a Covid–19-járvány gazdasági hatásait csökkenteni hivatott legújabb törvényt. Az elnöki „nem” másik következménye az lehet, hogy a finanszírozás hiánya miatt a kormányszervek harmadának le kell állnia.
Mivel Kína eredményes választ adott a koronavírus-járványra, az ázsiai ország gazdasága még az évtized vége előtt, 2028-ban lehagyja az amerikai gazdaságot.
A libák, kacsák és csirkék, tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó Tranzit csoport fejlesztése szerves folytatása a közelmúltban befejezett 15 milliárdos projektnek.
Ismerős nevek a kivitelezők közt: Strabag és Duna Aszfalt.