Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ismerős nevek a kivitelezők közt: Strabag és Duna Aszfalt.
A Strabag Építő Kft. és a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. konzorciuma építheti az M6-os autópálya folytatását nettó több mint 90 milliárd forintért - írja a Napi az uniós közbeszerzési tájékoztatóra hivatkozva.
A Bólytól az országhatárig érő útszakasz becsült ellenértéke a nyertes ajánlatnál 13 milliárddal kevesebb, közel 78 milliárd forint volt. Az új útrész 20 kilométer hosszú lesz, ami azt jelenti, kilométerenként 4,5 milliárd forintba kerül, ami nagyon sokkal meghaladja a hasonló autópályák átlagárát.
A tervezési sebesség óránként 130 kilométer per óra, a szakaszon kétszer két forgalmi sáv, valamint középen egy elválasztó sáv lesz. Három különszintű forgalmi csomópont is épül. A nyertesekkel december 12-én kötött szerződést a NIF.
A tenderre a nyertesen kívül pályázott a Swietelsky Magyarország Kft., az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., valamint egy a Dömper Kft.-ból, a Subterra – Raab Kft.-ból és a Pannon-Doprastav Kft.-ból álló konzorcium is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.