Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Negyedével, vagy még nagyobb mértékben nőtt a búza és a kukorica ára, ez pedig az állattenyésztők költségeit meg megemeli.
A búzáért és a kukoricáért az egy évvel korábbinál 25-27 százalékkal kell többet fizetniük a felvásárlóknak, de drágult a szója, a napraforgó és a repce is - írta a Világgazdaság
Az őrlésre alkalmas, jó minőségű malmi búzát szinte vadászniuk kell a malmoknak, amelyeknek tavasszal még fel kell tölteniük a készleteiket, hogy az új termés beérkezéséig folyamatosan dolgozhassanak. A drágulás megemeli a takarmányárakat, növelve ezzel az állattenyésztők költségeit is.
December második hetében az egy évvel korábbinál 25 százalékkal magasabb termelői áron, tonnánként átlagosan 64,3 ezer forintért adták az étkezési búzát Magyarországon - írta a lap a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése alapján. A takarmánybúza ára 60,6 ezer forint volt, 21 százalékkal nőtt 12 hónap alatt.
A búza jelentős áremelkedésének egyik oka, hogy a nagyobb európai termelő országokban - különösen Franciaországban - jelentős volt a terméskiesés. Ezért az exportőrök nagyon aktívak voltak a piacon, ami szűkítette a malmok lehetőségeit - írta a lap.
A takarmánykukorica ára még a búzáénál is jobban, közel 27 százalékkal nőtt egy év alatt, elérte a tonnánkénti 54,7 ezer forintot. Az áremelkedés mozgatója itt a világpiacon tapasztalt rendkívül élénk kínai kereslet, az exportpiacok szívóhatása, illetve a szintén jelentős belföldi ipari felhasználói igény - írta a Világgazdaság.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.