Nicole Kidman majdnem otthagyta Hollywoodot
Amikor megszületett a lánya, a színésznő komolyan fontolgatta, hogy felhagy a színészettel. Végül az anyja beszélte rá, hogy folytassa.
Amikor megszületett a lánya, a színésznő komolyan fontolgatta, hogy felhagy a színészettel. Végül az anyja beszélte rá, hogy folytassa.
A séf fotózkodott is a színésszel.
Először – de úgy tűnik, nem utoljára – a 2016-os elnöki győzelmekor kapta meg a címet.
Paris Jackson egy hónapot töltött Budapesten, a kezét is itt kérték meg.
Ez a második hivatalos program, amelyre a walesi hercegné ellátogatott a kemoterápiás kezelése befejezése óta.
Az alapját a memoárja adja, szórakoztatóipari sikerei mellett a függőségeiről is lesz benne szó.
A színésznőnek van már egy hároméves lánya, akit egyedül vállalt.
Az eseményen Joe Biden jelenlegi amerikai elnök felesége is részt vesz.
A színésznő februárban veszítette el a férjét, Zákányi Zsoltot. Negyven évet töltöttek együtt.
Bob Bryart hetekkel ezelőtt látták utoljára élve, holttestét otthonában találták meg.
A színész megunta, hogy beskatulyázzák.
Az uralkodót rákbetegséggel kezelik, de a születésnapján sem pihen.
A Dawson és a haverok főszereplőjénél 47 éves korában diagnosztizálták a betegséget.
Ti ott fent ketten, mostantól vigyázzatok egymásra – üzeni szüleinek Kakuk Sára.
A színésznek öt gyermeke van, a két legkisebb édesanyja Anna Eberstein svéd tévéproducer.
Évek óta segítség nélkül ápolja nagybeteg feleségét Farkasházy Tivadar humorista, aki most újra beszélt felesége állapotáról.
A színésznőt átszállították egy rehabilitációs intézetbe, de az állapota még mindig súlyos.
Az étterem annyival kommentálta a Tarantino kedvenc színésznőjével közös fotót: „Imádnivaló Uma”.
A középpályás egy éve alkot egy párt Buzsik Borkával.