Jön az újabb vakcina – ezúttal Iránból
Teherán bejelentette, hogy megkezdik az ország második saját fejlesztésű, koronavírus elleni védőoltásának vizsgálatait.
Teherán bejelentette, hogy megkezdik az ország második saját fejlesztésű, koronavírus elleni védőoltásának vizsgálatait.
Február 13-tól hétvégente oltják majd azokat a pedagógusokat, akik a helyszíni oktatásban vesznek részt.
A baszk kormány jelezte, fellebbez a döntés ellen.
Bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat és az iskolákat március végéig.
A koronavírus elleni oltóanyag alkalmazási előírása szerint a mellékhatások enyhék vagy közepesek, és általában három napon belül elmúlnak.
A koronavírus-járvány alatt különösen fontos, hogy betartsunk néhány alapvető szabályt.
Magyarországon már olthatnak vele, az Európai Unióba is hamarosan megérkezhet az orosz vakcina.
Eddig kifejezetten büntették az ezt megengedő cégeket.
Vuhanban vizsgálták az Egészségügyi Világszervezet munkatársai a Covid–19 eredetét, szerintük egyértelműen állatról terjedt emberre a kór.
Három vendéglátóhelyet bezártak fél évre, a héten több Pfizer/BioNTech és Moderna vakcina is érkezik, az AstraZeneca használatának mérlegelését pedig a háziorvosokra bízzák – hangzott el az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Országos átlagban ismét emelkedik a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Emelkedett a kórházban ápoltak és a gépi lélegeztetésre szorulók száma.
A védettség köztudottan azután alakul ki, hogy az egyén egy második oltást is kapott.
Az intézkedés minden külföldről érkezőre vonatkozik.
A független országgyűlési képviselőt lényegében ugyanazzal a szöveggel szerelték le, mint Hadházy Ákost.
A bizottság számos gyártóval kötött megállapodásokat.
Andrée nővér a beszámolók szerint egyáltalán nem félt a fertőzéstől, csütörtökön lesz 117 éves.
A magyar külügyminiszter szerint a török kezdeményezés jó lehetőség, hogy megvizsgálják, alkalmazható-e a török oltóanyag a Magyarországon engedélyezett koronavírus elleni védőoltások mellett.
A BioNTech–Pfizer bejelentette, hogy a koronavírus elleni vakcina gyártási kapacitását 1,3 milliárdról 2 milliárdra emeli. Hogyan? Erről kérdezte a Der Spiegel a BioNTech vadonatúj németországi gyárának főnökét.
A szakemberek két hét alatt csaknem 260 ezer új esetet regisztráltak.