Visszahívja a Tchibo az egyik kilós kávéját, mert műanyag lehet benne
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a megjelölt termékeket ne fogyasszák el.
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a megjelölt termékeket ne fogyasszák el.
Kevés cégnek sikerül egyből akkora nyomot hagynia a piacon, mint a kifli.hu-nak.
Nincs megállás az e-kereskedelem bővülésében.
A kereskedőknek pedig bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt.
A hamis felhívás szerint a vállalattól Samsung mikrohullámú sütőt lehet nyerni a személyes adatok megadásával és egy jelképes, ezer forint körüli összeg átutalásával. Nem igaz.
Ha a virsli- és pezsgővásárlást az utolsó pillanatra hagyná, december 31-én délután még van esélye mindent beszerezni. Január 1-jén a boltok zárva tartanak, 2-án a megszokott nyitvatartással várják a vevőket.
Jövőre indul Zuglóban a Bosnyák téri piac és környékének átépítése. Az önkormányzat tervei alapján az évtizedek óta változatlan formában fennálló csarnok helyén egy modern piacépület létesül, üvegtetős eladótérrel, önkormányzati irodákkal szakrendelőkkel, mélygarázzsal, előtte főtérrel. A csarnok mögött futó Bosnyák utcán – az egykori nagybani piac helyén – jelenleg heti két nap megtartott önkormányzati piac árusai és vevői attól tartanak, hogy az átalakítás, és a szomszédban induló másik nagy ingatlanberuházás nyomán Budapest utolsó klasszikus piaca lesz oda, és ez az új csarnok forgalmára is visszaüt majd. Videóriport.
Kivételes, gyorsított eljárásban szavazta meg az Országgyűlés az élelmiszerláncokat nehéz helyzet elé állító törvényjavaslatot, amely nemcsak a kiskereskedelmi adót emeli, hanem bizonyos élelmiszerek „államosítását” is lehetővé teszi, aminek diszkriminatív volta miatt az érintettek hiába tiltakoztak.
Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel. Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszer-pazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek.
Négy év alatt harmadával drágult meg karácsonyi menünk ára, a leggyorsabb áremelkedést pedig az elmúlt egy évben tapasztaltuk. Ami a legaggasztóbb: az alapvető élelmiszerek után a hús ára is jelentős drágulásnak indult. A hvg.hu ötödik karácsonyi bevásárlása.
Ügyészből lett tanácsadó és a Zara-alapító lánya veszik át az Inditex cégcsoport vezetését.
Minden tizedik gasztronómia iránt érdeklődő laikus szívesen nyitna saját helyet - derül ki egy felmérésből, ami arra is választ ad, naponta hány órát dolgozik egy vendéglátós.
A kereskedelmi szövetség főtitkára szerint a többség már megszokta a járványhullámok miatti figyelmeztetéseket, így azokat betartva vásárol.
Újból előtérbe került a vita, amely arról szól, miért a külföldi áruházláncoknál költik el a pénzüket a magyarok, és ott miért külföldi árukat tesznek a kosarukba. A kormány az elmúlt 11 évben számtalanszor ment neki a multicégeknek, ennek hatására egyre nő is ezeknél a hazai termékek aránya, ám ennek van egy komoly korlátja.
Lázár János a minap egy interjúban kelt ki hevesen a külföldi diszkontláncokkal szemben.
Csekély hatása volt a járványnak a játékok kiskereskedelmi forgalmára, de arra, hogy miként vesszük meg őket, már annál nagyobb: egyre inkább az online térbe tevődik át a forgalom. Eközben a játékpiacon is globális trenddé válik a fenntarthatóság.
A hirtelen lehűléssel hozzák összefüggésbe a megnövekedett rendelésszámot.
Vannak ugyan olcsóbb termékek, de milyen az összkép? És ha a fizetésekkel vetjük össze?
A legkisebb falu a 34 lakosú Megyer. A kérdés, miből fognak tudni megélni az üzletek.
Az energiapiaci válság megmutatkozik a dísznövények, cserjék, fák árában is.