Jobb légkondi, kisebb energiafogyasztás – új villamosok jöttek Budapestre
Összesen 51 CAF-villamost rendelt a főváros Spanyolországból, a most megérkező első jármű még idén forgalomba állhat.
Összesen 51 CAF-villamost rendelt a főváros Spanyolországból, a most megérkező első jármű még idén forgalomba állhat.
A 14-es villamos három hétvégén rövidített szakaszon, míg a 12-es október 5. és 20. között egyáltalán nem jár, mindkét járatot pótlóbusz helyettesíti.
Október 5–6-án és 12–13-án Kelenföld helyett a Budafoki út / Dombóvári út megállóból indul az 1-es villamos a Bécsi út / Vörösvári út felé, a kieső szakaszon pótlóbusz közlekedik.
Az árvíz miatt halasztották el az eseményt.
Első körben az M2–M0-s csomópont útburkolatát újítják fel.
A reptér korábban kamikazebázisként működött.
Egy hónapja kapcsolták be a sebességmérőket.
A kisteherautó egyik utasa hátulról tarkón vágta az előttük haladó személyautó sofőrjét.
Szijjártó Péter már korábban bejelentette, hogy Magyarország nem fogja megszavazni a június óta érvényben lévő ideiglenes intézkedés kiterjesztését.
Érdemes úgy számolni, hogy a környéken lelassul a forgalom.
Húszezer homokzsákot elvittek a vasúti pályáról Komárom és Esztergom között, mostantól alkalmas is lenne a vasúti közlekedésre, de nem sikerül így sem gond nélkül elindítani a közlekedést.
Az M2-es autóút csomópontjának részleges zárása miatt az előzetes tervek szerint október 1-jén és 2-án nem lehet majd Budapest felé felhajtani a gyorsforgalmi útra, illetve Vác irányából nem lehet majd lehajtani Göd irányába.
A bukósisakon kívül más védőfelszerelések használata is indokolt lehet egy terv szerint. A minisztérium még tárgyal az érdekképviseleti szervekkel erről.
A 11-es út utolsó részét is megnyitják, és a vonatokat is engedik közlekedni szeptember 30-tól Esztergomnál.
A traffipaxokat az Árpád hídon történt tragédiák után telepítette a Fővárosi Önkormányzat, az üzemeltetés már a rendőrség feladata lenne, de egyelőre csak tesztelik.
Megsüllyedt a talaj, és szétrepedt a szinte vadonatúj aszfalt.
Azt ellenőrizék, ki nem használ biztonsági övet.
A helyi közlekedési szervezet angliai és spanyolországi esetekre hivatkozott.