1175 milliárd forintot utaltak külföldről Magyarországra tavaly
Csak négy országa van az EU-nak, ahol még annál is fontosabb a kivándoroltak hazautalt pénze és az ingázók fizetése, mint Magyarországon.
Csak négy országa van az EU-nak, ahol még annál is fontosabb a kivándoroltak hazautalt pénze és az ingázók fizetése, mint Magyarországon.
A járműipar 30, az elektronikai, optikai termékek gyártása 10,7 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, ez pedig csak azt jelenthette, hogy a teljes magyar ipar teljesítménye csökkent.
451 milliárd forinttal romlott az ország külkereskedelmi mérlege.
Az év eleje óta képtelen a magyar ipar érdemi növekedést mutatni, eddig azonban ezt elfedte az, hogy a tavalyi visszaeséshez képest nagy növekedést mutattak a számok. Mostantól már nem segít a statisztikán az egy évvel korábbi helyzet.
1,3 milliárd euróval romlott szeptemberben a magyar külkereskedelmi egyenleg az egy évvel korábbihoz képest.
A harmadik negyedévben 12,4, az év egészében eddig 8,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások értéke Magyarországon, mint egy éve ilyenkor.
Az év egészében eddig 52 százalékkal nagyobb a természetes fogyás, mint tavaly ilyenkor volt. Idén októberben jóval több gyerek született és kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, de az év egészében a halálozások száma sokkal magasabb, a születésszám pedig szinte pont ugyanolyan, mint 2020 első tíz hónapjában.
6,5 százalékos volt az infláció októberben – tette közzé a KSH. Utoljára ennél nagyobb áremelkedést kilenc éve mértek.
14 százalékkal voltak magasabbak idén szeptemberben az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban. Az energiaiparban 30 százalékosnál is nagyobb drágulást mértek.
Óriásit nőtt a magas vérnyomás és a cukorbetegség miatt elhunytak száma, a hörghurut, tüdőtágulat és asztma viszont sokkal kevesebb áldozatot szedett, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH 2020-at bemutató, most kiadott Demográfiai évkönyvéből. A koronavírus áldozatainál közel 700-zal alacsonyabb szám szerepel, mint amiről az operatív törzs idén január 1-jén tájékoztatást adott.
Leszakadt szinte a teljes vidék Budapesttől a fizetésekben.
A jegybank szerint novemberben tetőzhet a drágulás.
11 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma 2020 augusztusához képest, a 2019-es szintnek viszont alig a háromnegyedét érte csak el. A magyarok közül egy kicsivel kevesebben nyaraltak az országon belül, mint egy éve, a külföldiek közül már egyre többen mertek ide utazni.