Itt Gmail új funkciója, imádni fogja
Automatikusan összefoglalja a hosszas levélfolyamokat a Gmail. Van, akik már ki is próbálhatják.
Automatikusan összefoglalja a hosszas levélfolyamokat a Gmail. Van, akik már ki is próbálhatják.
Az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében a NASA – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat. Egyelőre nincs új időpont.
Az év eleje óta mintegy 30 olyan, felhasználói adatokat tartalmazó adatbázisra bukkantak a szakemberek, amelyekkel lényegében bármilyen szolgáltatáshoz hozzá lehet férni.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az Apple 2026-ban dobja piacra az első hajlítható kijelzős iPhone-t, igaz, néhány dolgot még tisztáznia kell a cégnek.
Már nem kell sokat várni a Honor Magic V5-re, ami az ígéret szerint a legvékonyabb összehajtható okostelefon lesz a világon.
Amerikai kutatók szerint egy eddig nem ismert részecske lehet a felelős azokért a jelekért, amiket az Antarktisz felett 40 kilométeres magasságban rögzítettek, és aminek forrása egyértelműen a mélyben van. Ha ez így van, az a fizika új területére vezethet.
Miközben Izrael és Irán továbbra is csapásokat mér egymásra, útnak indult az amerikai légierő speciális repülőgépe, ami képes kimutatni a radioaktív elemek légköri jelenlétét.
Nem indulnak el a videók, vagy egyáltalán nem is reagál – komoly gondokkal küzd sokaknál a YouTube alkalmazása. A megoldás már megérkezett, de egyes esetekben kissé körülményes.
A jövőben speciális homokakkumulátorban tárolják a felesleges zöldenergiát a finnországi Pornainenben, ami megmutathatja, hogyan lehet hatékonyan kezelni az energiaválságot.
Miközben az egyik legfőbb rivális már évek óta kínál veszteségmentes zenehallgatást, a Spotify 2021 óta nem vezette be azt – annak ellenére, hogy megígérték. Most azonban úgy tűnik, tényleg jön az újdonság.
A Google több funkcióval is frissíti a Google Térképet, ami segít a felhasználóknak a környezetbarát közlekedésben.
Pontosította az Axiom Space, legkorábban mikor indulhat el a világűr felé az a küldetés, melynek tagjai között Kapu Tibor is ott van.
A Facebook is bevezeti az azonosítókulcsokat, így hamarosan egészen új módon léphet be a fiókjába.
A Google hamarosan beépítheti a Veo 3 videógeneráló eszközét a YouTube Shorstba, ez pedig jelentős változást hozhat a videós felhozatalba.
Lángokban áll a SpaceX teszthelyszíne, miután a tizedik tesztrepülésre készülő Starship váratlanul felrobbant. A hírek szerint nem is sikerült megkezdeni a kívánt tesztet, már előtte megtörtént a robbanás.
Kínai mérnökök olyan 6G-s fegyvert fejlesztettek ki, ami egyszerre tudja megzavarni az ellenséges radarokat, miközben nagy mennyiségű adatot továbbít a harctéri helyzetről a kijelölt platformokra.
A megszokottnál körülbelül nyolcszor hosszabb titkos kódot küldött ki az amerikai katonaság szombaton, majd ez megismétlődött vasárnap is – pont akkor, amikor Izrael és Irán egymást támadta.
Az izraeli kibertámadások hatékonyságának csökkentése érdekében akár 80 százalékkal is lassíthatják az internetet Iránban. Az iráni kormány a WhatsAppról azt állítja, Izraelnek ad át érzékeny információkat.
A Microsoft egy rövid videóban hintett el néhány információmorzsát azokkal a fejlesztésekkel kapcsolatban, amelyek eredménye – többek között – egy univerzális Xbox lehet.
Sok a kérdés a Donald Trump-féle okostelefonnal kapcsolatban, és az sem tűnik szerencsésnek adatvédelmileg, hogy egy ilyen magas rangú politikai szereplő maga ad ki egy mobilt.