Lassan másfél éve annak, hogy a Google megváltoztatta az internetes keresője találati oldalát. A cég 2024 elején vezette be az AI Overview – magyarul AI-alapú áttekintés – nevű eszközét, ami a mesterséges intelligencia segítségével összefoglalót ad a felhasználóknak az általuk indított kereséssel kapcsolatban. Ha például valaki rákeres egy étel receptjére, akkor a rendszer a komplett receptet megadhatja a találati oldalon.
Ez a példa is jól mutatja, mi az alapvető probléma a megoldással: az AI-alapú áttekintés miatt jóval kevésbé érzik a felhasználók szükségét annak, hogy rákattintsanak egy weboldalra a találati oldalra, ami igen komoly problémákat okoz azoknak, hiszen az alacsonyabb látogatószám alacsonyabb bevételeket eredményez. Emiatt már a független kiadókat tömörítő Independent Publishers Alliance is panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, egy másik vizsgálat pedig szintén lesújtó eredményt közölt az MI alkalmazásának hatásairól.
Hogy mi lesz a dolog vége, egyelőre nem tudni, a Google azonban most bejelentette, hogy egy újabb eszközt próbálgat a keresőjében, ami ismét megváltoztatja a találati oldal kinézetét. Az eszköz neve a Web Guide, és az AI-alapú áttekintéshez hasonlóan szintén a mesterséges intelligencia, egész pontosan a Google Gemini áll mögötte.
A cég közlése szerint a Gemini egy erre a célra létrehozott verziója elemzi a keresés indítása után weboldalakat, majd rendszerezi a találatokat. A vállalat úgy véli, az MI segíthet a legrelevánsabb tartalmak felszínre hozásában, de egyben új módot is jelenthet a Google számára annak szabályozására, hogy mely weboldalak kapjanak kiemelt figyelmet az eredményekben.
Az egyelőre csak kísérleti fázisban lévő eszköz demójában azt mutatta meg a cég, miként jelennének meg a találatok, ha valaki például arra keresne rá, hogy miként utazhat el Japánba. Ebben az esetben a találati oldalon témakörönként kap összegzést a felhasználó – például ajánlásokat a biztonságos utazáshoz –, majd a szöveges összefoglalóknál azoknak a weboldalaknak a hivatkozásai is megjelennek, amelyek a releváns információt tartalmazzák.
Az újdonság kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy vajon miben hoz változást a mostani, AI-alapú kereséhez képest, és mennyire ösztönzi majd a felhasználókat arra, hogy a Google-ból más webhelyeket is felkeressenek. És lehet kizárni azt sem, hogy a módszer csak ront majd a helyzeten, és még nehezebb helyzetbe hozza majd a kisebb weboldalakat azzal, hogy az ő tartalmait még kevésbé ajánlja majd a rendszer.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.