Új fegyver a hatóságok kezében, az összes adatot ellophatják vele a mobiljáról – akkor is, ha csak turistaként látogat Kínába

A szakemberek szerint jobb tisztában lenni a kockázatokkal: ha egy mobil a kínai hatóságok kezében landol, onnantól nagy a kockázata annak, hogy kinyerik az azon lévő adatokat.

  • HVG HVG
Új fegyver a hatóságok kezében, az összes adatot ellophatják vele a mobiljáról – akkor is, ha csak turistaként látogat Kínába

Nincs titok a kínai hatóságok előtt, egy új eszközzel már gyakorlatilag bármilyen adatot ki tudnak nyerni a lefoglalt telefonokból – írja a TechCrunch a Lookout kiberbiztonsági vállalat jelentése nyomán.

A most felfedezett kártevő a Massistant nevet kapta, és a segítségével már az olyan, alapvetően végpontok között titkosított – tehát biztonságosnak számító – csevegőappokkal küldött üzenetek is megszerezhetők, mint mondjuk a Signal. Emellett a fotók, a helyelőzmények, a hangfelvételek, a névjegyek, és sok más adat is könnyedén kinyerhető a lefoglalt készülékekből. A program a jelentés szerint az egyik nagy kínai technológiai cég, a Xiamen Meiya Pico munkája.

A Lookout jelentése kifejti: a Massistant egy androidos szoftver, amit okostelefonok adatainak törvényszéki kinyerésére használnak. Ez azt is jelenti, hogy a hatóságoknak fizikai hozzáféréssel kell rendelkezniük az eszközhöz, távolról nem tudnak hozzáférni a mobilok adataihoz.

Az egyelőre nem ismert, hogy mely kínai rendvédelmi szervek férnek hozzá a programhoz. A szakemberek azonban úgy vélik, széles körben elterjedhetett már – tehát a kínai lakosság mellett a Kínába utazó turistáknak is tisztában kell lenniük a kockázatokkal. Egy elkobzott telefonról ugyanis gyakorlatilag bármi kinyerhető.

Chrome böngészőnek tűnik, de nem az: ügyes trükkel lopja el a banki adatait egy új androidos kártevő

Fejlett módszerekkel dolgozik az új, Crocodilus nevű androidos vírus, mely a felhasználók pénzére pályázik.

A szakemberek több olyan bejegyzést is találtak a kínai webes felületeken, melyek arról szólnak, hogy az emberek egy rendőrségi esetet követően a Massistant kártevő nyomaira bukkantak a készülékeiken. A kutatók nem találták az Apple-eszközöket fertőző változat nyomait, de a jelek szerint ilyen is létezhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.