201 millió felhasználó adatai szivároghattak ki az Elon Musk-féle X-től
Összesen akár 2,8 milliárd felhasználó adatai is kiszivároghattak az X nevű közösségi oldalról – de 201 millió szakemberek szerint már igazolást nyert.
Összesen akár 2,8 milliárd felhasználó adatai is kiszivároghattak az X nevű közösségi oldalról – de 201 millió szakemberek szerint már igazolást nyert.
Jelentősen megújulhat idén az iPhone-ok rendszere, de a régebbi készülékek közül már nem mindre fog megérkezni.
Nagyjából egy évvel az indulása után lakat kerül a TikTok Instagram-alternatívájára.
Koreai lapinformációk szerint a Samsung azon dolgozik, hogy a fülhallgatóba, az okosórába és az okosgyűrűbe is beépítse a szilárdtest-akkumulátort.
A méhtestrák, a vastagbélrák, a mellrák és a szájüregi daganatok azonosításában ért el nagyon biztató pontosságot a mesterséges intelligencia.
A Continental egy egészen újszerű megoldással állt elő: az Ac2ated Sound kijelző maga válik hangszóróvá. A rendszer akár 90 százalékkal kevesebb helyet foglal, nem mellesleg akár 40 kilogrammal is könnyebb lehet a hagyományos autóipari hangrendszereknél.
Folyamatos, gyors beszédet tesz lehetővé egy amerikai kutatók által kidolgozott módszer.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars-járója, a Rosalind Franklin-rover a tervek szerint 2030-ban landolhat a Marson.
Donald Trump amerikai elnök szerint még a határidő lejárta előtt véglegesíthetik a TikTok amerikai üzletágának felvásárlását.
Bővítené műholdas szolgáltatásait az Apple, ám a jelek szerint ezt igyekezne megakadályozni Musk.
Bár nemrégiben még úgy is olvadoztak az OpenAI szerverei, hogy csak az előfizetők férhettek hozzá, immáron mindenki számára hozzáférhető a ChatGPT képgenerátora.
A magyar nyelv ismerete nélkül rajtolt el az Apple Intelligence hazánkban is. Ha valaki szeretné használni, kénytelen néhány beállítást is megváltoztatni a készülékén.
Az elmúlt napokban már a felhasználói fiókok regisztrációja is akadozni kezdett, annyian akarják kipróbálni a ChatGPT képgeneráló funkcióját.
Két olyan európai székhelyű cég egyesíti most a tudását, amelyek élenjárnak adatvédelmi törekvéseikben. Ennek keretében az amúgy is biztonságos Vivaldi böngésző megkapja a ProtonVPN-t, az egyik legjobbra értékelt virtuális magánhálózatot.
Az okosórák és fitneszkarkötők után az okosgyűrűk jelenthetik a viselhető eszközök újabb népszerű kategóriáját. A finn Oura Health idejében felismerte ezt a trendet, és sikerült is betörnie az intelligens gyűrűk piacára. A Samsung úgy gondolta, talán érdemes egy váratlan húzással elejét venni a finn céggel való esetleges pereskedésnek.
A dátum egyelőre bizonytalan, van, aki szerint már április közepén, mások szerint májusban mutathatja be a Samsung az eddigi legvékonyabb csúcstelefonját, a Galaxy S25 Edge modellt. Az viszont már most biztosnak tűnik, hogy mélyen kell majd a zsebbe nyúlni érte. Lesz viszont egy olyan jellemzője, ami többeket eltántoríthat attól, hogy sok pénzt adjanak érte.
Jimmy Fallon műsorában járt nemrég Bill Gates, a Microsoft társalapítója, aki megosztott néhány gondolatot arról, mire számíthat az emberiség a következő egy évtizedben.
Fejlett módszerekkel dolgozik az új, Crocodilus nevű androidos vírus, mely a felhasználók pénzére pályázik.
Roy Lee csak 2026. május 20-a után folytathat újabb tanulmányokat az amerikai Columbia Egyetemen. A hallgatót egy általa épített szoftver miatt rúgták ki.
Mindenki jó színben legyen feltüntetve a mobillal készült fotókon – erre ad esélyt egy kínai technológiai újítás különböző bőrszínnel, azokon belül is mindenféle bőrtónussal rendelkező emberek széles köreinek.