A közélet, a kultúra, a tudomány és a sport 2020-ban elhunyt hazai nagyjai
Egy-egy idézettel és cikkekkel búcsúzunk a sokak által ismert és elismert hírességektől.
Egy-egy idézettel és cikkekkel búcsúzunk a sokak által ismert és elismert hírességektől.
A haza vagy haladás régi dilemmájára ad avítt válaszokat az Orbán-kormány a „hanyatló Nyugat” elleni harcával. A nemzeti bezárkózás mindig zsákutcának bizonyult.
Ha csak tehették, az európai országokban háborúk idején is megpróbáltak karácsonyozni, akkor is, ha a fát a lövészárokban kellett felállítani.
Nem csak egy világjárvány, a vallási túlbuzgóság is veszélybe sodorhatja az ünnepet. Angliában történelemformáló erővé vált, hogy 1645-től másfél évtizedig tiltva volt a karácsonyozás.
Észak-Amerika leghíresebb indián vezetője volt az 1890-ben 59 éves Ülő Bika, törzsfőnök, hadvezér, sámán, festő, költő, showman. Nevéhez kötődik az indiánok legnagyobb harci sikere, a Little Bighorn-i csata. Halála után és nyomán zajlott le a legszörnyűbb indiánirtás a Sérült térd-pataknál (Wounded Knee Massacre). Aligha lett volna annyira híres, ha nem áll be Buffalo Bill show-műsorába lovas kunsztokkal szórakoztatni a sápadtarcúakat.
Az akasztásokkal végződő Rajk-ügy csak a jéghegy csúcsa volt Rákosi Mátyás félelemre épülő diktatúrájának kiépülésében. 15 tanulmány 1948-ról.
Westernhős, aki nem tudott bánni a pisztollyal, próféta, akinek minden szavát megcáfolta az idő, legenda, aki hideg fejjel lett hős? Bartha Ákos történész Bajcsy-Zsilinszky Endréről (1886–1944) megjelent vaskos monográfiája rendet vág a politikus pályaképében.
Freudi elütések, mosolyfakasztó félrehallások, tudatos betűmerényletek tárháza az írott sajtó története, melynek XX. századi eseteiben a hatalomgyakorlók gyakorta nem ismertek tréfát.
Bár ismét egyre többen tréfálkoznak az ország első számú vezetői rovására, kevés a valóban eredeti vicc. Magát a viccmesélést közben nem annyira a politikai változások alakítják át, mint inkább az internet.
Nem csitulnak a viták a fél évszázada elhunyt Horthy Miklós történelmi szerepéről, amelynek kulcsfontosságú, ám kevéssé taglalt része a Hitlerhez való ellentmondásos viszonya.
A századforduló magyar gyáriparának kiemelkedő alakja, a pesti születésű Weiss Manfréd németországi kereskedelmi tanulmányok és gyakorlat után huszonévesen, Bertold bátyjával együtt alapította az első magyar konzervgyárat 1882-ben.
A mozgalmi emlékezet szerint a bemondásairól is elhíresült Kádár János a hetvenes évek végén „mi a gyalogosok pártján állunk” szállóigévé lett deklarációjával kérdőjelezte meg az autópályák továbbépítésének ügyét. Érdekes lehet tudni, vajon a volt első titkár saját kútfőből, avagy hozott anyagból dolgozott?