A nyolcvanas évek egyik legendás nyomozása során új módszerrel húztak csőbe egy betörőbandát a zsaruk, köztük a mostani belügyminiszter, aki akkor még fiatal rendőr volt. Dezső András magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatának következő fejezete.
A második világháború után a Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok több mint 10 millió adata között kell rendet tenniük a Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársainak.
Lehetnek benne elírások, félrefordítások, ellentmondásos információk, ám már megtekinthető a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjára felkerült, 682 ezer kartonból álló hiánypótló gyűjtemény, amely a még élő elhurcoltak, az utódok és a történészek számára egyaránt fontos lehet.
Az emberiesség elleni bűntett és a népirtás nürnbergi perig ismeretlen fogalmát két jogtudós honosította meg a nemzetközi jogban. Philippe Sands jogászprofesszor, az angol PEN Club elnöke a családjával is összefonódó történetüket a Kelet–nyugati utca című könyvében örökítette meg.
Walter Pehlének kulcsszerepe volt abban, hogy Németország elkezdett szembenézni a náci múlttal. A magyar kultúra elkötelezett barátja, támogatója volt, sokszor tartott előadást Budapesten.
A gazdag menők a páholyban ültek és reménykedtek, hogy a sameszaiknak sikerül elcsalni a futamot. Utálták Parizert, a zsidó zugbukmékert, akit legszívesebben keresztre feszítettek volna, mert a legtöbb esetben vitte a téteket. De megbíztak benne, mert ha nyertek, Parizer mindig fizetett. Dezső András magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatának újabb epizódjában a Kerepesi úti ügetőn belül működő illegális bukmékerkedésbe vezet be minket olyan tanúk elmondása alapján, akik a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején maguk is tiltott szerencsejátékokból éltek.
Az 1871-es népfelkelés megrengette a társadalmi hierarchiát és jelentős közéleti szerephez juttatta a nőket is. Emancipációtörténeti szempontból ez kulcsfontosságú, bár az, hogy választójogot kapjanak, akkor még szóba sem jött.
Miért csökkent a termelés a munkások államában, milyen méreteket öltött a terror, ki volt az a két, későbbi horthysta miniszterelnök, aki a vörösöket szolgálta? Ezeket a kérdéseket is körbejárja a kutató a Tanácsköztársaságról most megjelent kötetében.
Lehet-e jogos örököse a család egy diktátor vagyonának, ha ő azt a diktatúra idején jogtalanul szerezte? Spanyolországban egyre inkább nemmel válaszolnak erre a kérdésre, és igyekeznek visszaszerezni a vagyontárgyakat Franco tábornok famíliájától.
A Rómában élő Bruck Edith Magyarországon született. Tizenkét évesen deportálták Auschwitzba, ahonnan egyik nővérével tért vissza. Szülei, egy testvére, több rokona nem élte túl a holokausztot. A 88 éves író, költő egész életét a tanúságtevésnek szentelte, a pápa is felfigyelt rá.
Fel Szlovákiába, le Magyarországra... A legkevésbé sem kölcsönös, hanem éppen ellentétes érdekű felek írták alá a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményt 1946. február 27-én – éppen 75 évvel ezelőtt. Az egyik fél felszámolni, a másik megmenteni próbálta a csehszlovákiai magyar kisebbséget. Mindkettő tudott volna erre jobb lehetőséget, de a világhelyzet ezt engedte. A csehszlovákiai magyarság szörnyű megpróbáltatásokon ment keresztül a hontalanság, a kiszolgáltatottság és kilátástalanság éveiben a világháború után. De végül is sokkal nagyobb rész maradt meg belőle, mint a magyarországi szlovák kisebbségből.
Európa nagyvárosainak ékszerüzleteit rámolta ki falbontással, a lopott szajrét pedig saját bécsi ékszerüzletében értékesítette az osztrák elitnek Moránszky Gyula, akit valójában nem is így hívtak. Költekező sógorának és egy szemfüles osztrák detektívnek köszönhette lebukását. Dezső András magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatának második részében a múlt század húszas éveinek egyik nemzetközi szinten is nagypályás bűnözőjével ismerkedhetünk meg.
Csak kevesen ismerték személyesen, mert kevés emberben bízott meg. Egy szekrény méretű testőr kísérte éjjel-nappal, a kilencvenes években ő állította elő a legjobb hamisítványokat, legyen szó útlevélről, igazolványról, jogosítványról vagy bármilyen okmányról. Megnyerő modora, jó kommunikációja megtéveszthette azokat, akik nem tudták, hogy ő Svéd, az alvilág egyik legjobb hamisítója. A magyar szélhámosokról, svindlerekről szóló cikksorozatunk első része róla szól.
Egyszerre lett nőjogi és etnikai kérdés az 1970-es Miss World versenyből, miután először lett színes bőrű nő a világszépe. A londoni eseményt felidéző filmből kiderül, hogy komoly erőfeszítés kellett ahhoz, ha a férfiak uralta társadalomban a nők ki akartak törni másodlagos szerepükből.
A legmegbízhatóbb, látszólag minden gyanún felül álló káderekkel szemben még fokozottabb éberségre van szükség – vonta le az ősrégi bolsevik tanulságot a kádári apparátus az után, hogy 1970 végén a cenzúra hálóján átcsúszott egy munkásmozgalmi veterán, Sík Endre „politikailag hibás” memoárja. Ez az a kor, amikor a fogmosó tévémaci sem köphetett akármikor.
A történelemszemléletében is a saját útján tévelygő Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, felmelegítve egy régebbi legendát, megkérdőjelezi a Hunyadi család román származását. Szerinte a família vagy kun–tatár eredetű, vagy európai uralkodókhoz kötődik.
Európa legrégibb és legelső demokráciája volt az utolsó a számottevő demokratikus államok sorában, ahol a nők szavazati jogot kaptak – éppen ötven évvel ezelőtt, 1971. február 7-én. Ez nem ellentmondás, hanem maga a magyarázat. Svájc demokráciája volt régi hagyományainál fogva a legközvetlenebb. Itt az alkotmány legapróbb módosítását is népszavazással kell elfogadtatni. Másutt akkor kaptak a nők szavazati jogot, amikor a férfi politikai elit készen állott rá. Svájcban meg csak akkor, amikor az egész ország férfi népe állott erre készen. Hiszen a nők szavazati jogáról értelemszerűen mindenhol csak férfiak szavazhattak.
A hiánygazdaságban hiánytalan ellátás, lakáskiutalások, luxusautók – a szovjet pártelit is nagyban dőzsölt. Vlagyimir Putyin viszont még nagyobban játszik: titokban, átmosott állami pénzen fekete-tengeri magán-minikirályságot építtetett magának.
425 évvel ezelőtt a panamai Portobellónál horgonyzó hajóján halt meg vérhasban Francis Drake, aki I. Erzsébet anyagi és politikai támogatásával körbekalózkodta a világot. Egyszerre volt világutazó, bűnöző, felfedező, kereskedő, hadvezére és politikus, mint sok hasonló társa, aki kulcsszerepet játszott Anglia újkori felemelkedésében. Nem csoda, hogy a királynő számolt vele: 1580-ban az államkincstár részesedése Drake zsákmányából nagyobb volt, mint a korona többi bevétele összesen!
