Orbán elavult választ ad a kétszáz éves kérdésre: "Nyugat-e vagy Kelet?"

Még mindig, vagy ismét téma nálunk és vita tárgya, hogy hová tartozunk és mik vagyunk, Nyugat-e vagy Kelet

 – több mint 80 évvel ezelőtt írta le e ma is aktuális sorokat Fülep Lajos református lelkész, művészettörténész, aki a népi írók híres lapja, a Válasz első számában megjelent tanulmányának már a címében is „Nemzeti öncélúságnak” nevezte el a Nyugat-ellenes bírálatot. A két világháború között a „Nyugat alkonyáról” vitatkozni mindennapos téma volt, s a trianoni sokk után Magyarországon is számosan látták úgy, hogy a nyugati társadalmi és politikai berendezkedés csődöt mondott. Fülep nem így látta, s szerinte az egész Nyugat–Kelet dilemma csak „reménytelen helyben topogás”, hiszen a Kelet az „ködbevesző, léggé foszló révület vagy a nemzeti-keleti jelszavával támadó-védekező selejtesség”.

A nemzeti bezárkózás ideológiája, a kurucos függetlenségi hagyomány az elmúlt két évszázad során uralta a történeti elbeszéléseket és sokszor a politikát is. A „haza vagy haladás” dilemmája a XVIII. század végén éleződött ki, amikor II. József, a „kalapos” király modernizátori hevületében rendeletekkel próbálta átalakítani birodalmát, köztük Magyarországot is. Nem törődött a hagyományokkal, a szokásjoggal, s míg anyja, Mária Terézia kialakított egyfajta status quót a magyar nemeséggel, II. Józsefet ez hidegen hagyta.

A jozefinizmus diszkreditálta a haladás, a polgárosodás gondolatát, s felerősítette a nemzeti függetlenséget önmagában értéknek tartók hangját. Ettől kezdve áll szemben egymással két tábor, amely máig meghatározza a magyar politikai gondolkodást: a kurucok és a labancok, vagy másképp, a hagyomány és a korszerűség tábora. A kuruc lett az „igaz magyar” szinonimája, míg a labancok lényegében a Habsburg-bérenceket, majd a nemzetelleneseket jelenítették meg.