Róna Péter: Nem engedhetjük meg, hogy a köztársasági elnököt a politika válassza meg
Róna Péter korábbi államfőjelölt alábbi véleménycikkében válaszol Révész Sándor a köztársaságielnök-választás kérdését tárgyaló publicisztikájára.
Róna Péter korábbi államfőjelölt alábbi véleménycikkében válaszol Révész Sándor a köztársaságielnök-választás kérdését tárgyaló publicisztikájára.
A kegyelembotrány és Novák Katalin működése a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényegét mutatja fel, írja szerzőnk. "Úgy ment át rajta minden fideszes igény, mint kés a szarban." Vélemény.
Palotásra koreografált sunnyogásával Balog óriási hibát vétett, mégpedig nem más, mint Orbán Viktor kárára. Vélemény. (Cikkünket még azelőtt írtuk, hogy Balog Zoltán lemondott volna a zsinat elnöki posztjáról.)
Az államnak kutya kötelessége, hogy reparálja az elszenvedett és túlélt bántásokat, az ellenzék pedig jobban tenné, ha nem Novák Katalin juttatásairól harsogna, hanem a gyerekotthonokra jutó költségvetési források megtriplázását követelné, írja szerzőnk. Vélemény.
Szerzőnk véleménycikkében az összes társadalmi, politikai és alkotmányos érvet felsorolja, amiért szerinte nem lenne indokolható, sőt, kifejezetten nem volna kívánatos a közvetlen elnökválasztás.
Ha napi politikai okból barmolnak bele a jogszabályokba, abból csak baj van. Akárki a kezdeményező. Vélemény.
Amikor valaki az antifa-ügy olasz vádlottjának Ilaria Salisnak járó méltányosságról beszél, nem a tetteit relativizálja, nem a bűnösségét vonja kétségbe, hanem az ártatlanság vélelmét, az uniós normák betartását hiányolja és sérelmezi, írja szerzőnk. Vélemény.
Gondosan épült Novák Katalin és Varga Judit imidzse a második NER-ciklus óta, 2022-ben csúcsra értek a családszerető, de szakmailag is erős nők karakterei. Két év kellett ahhoz, hogy mindkettőjük lenullázza a tekintélyét, és ahogy felemelkedésüket, úgy zuhanásukat is Orbán Viktornak köszönhetik. Varga menthetetlen, Novák még bebizonyíthatja, hogy létezik, és nem csak egy politikai termék: ha lemond. Vélemény.
Végzetes következményekkel járhat a köztársasági elnök számára, hogy kegyelmet adott egy pedofíliához segédkező bűnelkövetőnek. Vélemény.
Mára egy nyilas nagypapa már nem hátrány. A lényeg az elsajátított, hatóságilag felfrissített és rendszeresen használt nyilas nyelv, a politikai ellenfelek erőszakos fenyegetése. A nyilas múlt rehabilitációja a NER elévülhetetlen fő műve. Vélemény.
Az, ahogyan Ungváry Krisztián a kutatását tálalta, nem elegáns. Bayer Zsolt Ungvárynak adott válaszában pedig nem szerepel önreflexió, sem vezeklés – írja szerzőnk. Vélemény.
Mire jut ma az Európai Unió és a magyar kormány Ukrajna ügyében, ezt elemzi, tárgyalja, járja körül többek közt a Washington Post, a Le Figaro, a Süddeutsche Zeitung és a Politico. Az EUobserverben nyilatkozó Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alap munkatársa szerint a 7-es paragrafus segítségével térdre lehet kényszeríteni Orbán Viktort. Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök a Konzervatívok és Reformerek-frakcióba invitálja a Fideszt. A Donald Trump esetleges győzelme utáni helyzetet elemzi a Guardian és a Washington Post.
Ne feledjük, csak a kormánytagok szavazati jogának megvonása lehetséges. Mi, állampolgárok attól még szavazhatunk az európai parlamenti választásokon, írja szerzőnk. Vélemény.
Átalakult a kivitelező cég, a rendszer pedig nem tudta ezt jól kezelni. Állítólag nem egyedi a probléma.
A kormány bűne, hogy a rendszerváltó Magyarországot kivezette a normális piaci környezetből, hogy a kádári reflexekre építve az “állam majd elintézi” mentalitást erősíti a polgárokban, s a jogszabályi környezetet rugalmasan kedvére alakítja. Az azonban ellenzék felelőssége, hogy nem követel piaci viszonyokat. Vélemény.
Az ukrajnai után egy újabb háború is fenyeget: Kína néhány éven belül megtámadhatja Tajvant. Ha már látjuk ennek az eshetőségét, talán tenni is lehetne valamit a jövő halottainak életéért, írja szerzőnk, aki hozzáteszi, mindeközben „Putyin pesti alvezére a kínai diktátor alá is betolta a fejét". Vélemény.
Pár hónappal az önkormányzati választás előtt egymást érik az olyan fővárosi közlekedési ügyek és botrányok, amelyekben éppen Karácsony Gergely főpolgármester lehetséges kihívója, Vitézy Dávid tud avatott szakértőként fellépni. A tömegközlekedési járatritkítás témájában pedig senki által ki nem kényszerített bénázást láthatunk a fővárostól és a BKK-tól, amit betetőzött egy pulykahasonlat.
A háború már eddig is bizonyította, hogy az orosz álmok és a geopolitikai realitás között áthidalhatatlan szakadék tátong, írja szerzőnk, aki hozzáteszi: az, hogy Oroszország veszített, még nem jelenti azt, hogy a Nyugat győzött, és részletes elemzésében felvillantja egy későbbi, még súlyosabb konfliktus lehetőségét. Vélemény.
Szerzőnk felteszi a kérdést: melyek lesznek azok a helyek, ahová a közeljövőben meghívják a korábban a Megafon központját felszentelő papot. Javaslata szerint mindenekelőtt a Magyarságkutató Intézetbe kellene beugrania, „mert őstörténetünk egyik sajnálatos hiányossága az, hogy nélkülözi a megszentelést". Vélemény.
Nincs valódi társadalmi diskurzus a középiskolai központi felvételi körül, fel sem merül, hogy a sok esetben nem valós kompetenciákat vizsgáló rendszerrel kezdeni lehetne valamit, egyik kormány sem nyúlt hozzá, írja szerzőnk. Vélemény.