Buda Péter: A szent és a (nagyon) profán – Isten mentsen minket a rá hivatkozó propagandistáktól
Vallás és politika kapcsolatát elemzi a szerző az ukrajnai háború és a hazai kegyelmi botrány nyomán, magyarázatot keresve arra, hogy miért vannak az egyházi, hívő oldalon olyanok, akik ilyenek felett hajlandók szemet hunyni. Azon túl, hogy mindez milyen közéleti erkölcsi bukásokat eredményez, van bibliai érv is az ember torkán politikai eszközökkel lenyomott keresztény evangéliumhirdetéssel szemben – írja Buda Péter nemzetbiztonsági elemző és külpolitikai szakértő, volt nemzetbiztonsági főtiszt.
2013. április 14-én a moszkvai Szűz Mária Születése-monostorban találkozott Kirill pátriárkával Balog Zoltán, az emberi erőforrások akkori minisztere, többek között Novák Katalin, saját kabinetfőnöke társaságában. A moszkvai ortodox patriarchátus beszámolója szerint Kirill pátriárka üdvözölte „azt a tényt, hogy Magyarország Alkotmányába bekerült az a kitétel, miszerint Isten és a kereszténység egyesíti a magyar nemzetet”, majd kijelentette, hogy „ma Európában nem könnyű kiállni a keresztény meggyőződés mellett”, továbbá „a keresztény gyökerek szovjet ideológiához” hasonló „megtagadásának” minősítette a „szélsőséges szekularizmust” is.
„Kirill pátriárka külön kiemelte a Magyarországi Református Egyházhoz fűződő hagyományosan jó kapcsolatokat”, majd szót ejtett arról, hogy „Erdő Péter bíborossal egyetértettek abban, hogy létre kell hozni egy olyan európai fórumot, amelynek keretei között megvitatásra kerülhetnek a jelenkor időszerű problémái”. Ahogy arról beszámolt, „ez a fórum már működik, és jó tapasztalatot jelent az ortodoxok és a katolikusok közötti párbeszéd szempontjából”. Balog minderre egyebek mellett a következőket válaszolta: „Hálásan fogadjuk azt a támogatást és imádságot, amelyet az Orosz Ortodox Egyháztól és személyesen Öntől kapunk. Nagyon örülök, hogy a mi hagyományosan jó egyházi kapcsolataink most új erőre kaptak.”
E találkozó egy fontosabb, ám korántsem egyedüli mérföldköve volt annak a titkosszolgálati eszközökkel megtámogatott stratégiai építkezésnek, amelynek célja orosz részről a nyugati konzervatív elit megnyerése vagy legalábbis megosztása volt az orosz birodalmi expanzió támogatása érdekében.