Töltés közben gyulladt ki egy e-bicikli Törökszentmiklóson, háztetőkre is átterjedt a tűz
Fontos tanácsokat adott a katasztrófavédelem az eset után, hogy más ne járjon így.
Fontos tanácsokat adott a katasztrófavédelem az eset után, hogy más ne járjon így.
Többen is arról számoltak be, hogy a tervek szerint a rendezvény nem tart majd sokáig, és a vendégek száma is alacsony lesz.
A PocketOS nevű cég alapítója egy hosszú bejegyzésben ecsetelte, milyen súlyos hibát vétett a kódolásra használt mesterséges intelligencia, és a hozzá kapcsolt felhőszolgáltatás.
Brit oldalon tartanak attól, hogy megismétlődik egy olyan kellemetlen szóváltás, mint ami annak idején kialakult az amerikai és az ukrán elnök között.
Magyar Péter a leköszönő kormány segítségét kérte abban, hogy a május 13-án lejáró háborús veszélyhelyzetet hosszabbítsák meg május 31-ig. Gulyás Gergely korábban azt mondta, olyan megoldást keresnek, ami mindenkinek jó.
A miniszter tagadta, hogy visszacsoroghattak volna pénzek a választókerületi kampányba.
Az énekesnő nem beszélt a hozzá, partneréhez és közös cégükhöz érkező pénzekről, a visszavonulásáról szóló cikkekre azonban reagált.
Milliókhoz jutott mások mellett Kis Grófo, Tóth Gabi, az Edda, illetve annak tagjai külön-külön is, G.w.M és Dopeman is.
Gulyás Gergely elismerte, hogy eredetileg Szijjártó Péternek szánták a posztot.
Az Európai Bizottságnak kell vizsgálatot indítania.
A Magyar Telekom közölte: korszerű optikai hálózatot fejleszt 16 megye 41 járásában.
A lengyel igazságszolgáltatás elől Magyarországra menekülő Marcin Romanowski 2024. december óra bérli a budai ingatlant, amelynek tulajdonosa néhány hónappal később kapott állást a parlamentben.
A Bécsből a világ minden tája felé repülő gépekről egyelőre csak pletykák terjednek, de reálisnak tűnik, hogy az Orbán-kormányhoz közel álló pénzemberek azon igyekeznek, hogy megelőzzék a vagyonuk lefoglalását. Ennek azonban észszerűbb módja is van, mint a készpénz röptetése.
Az elnök úgy gondolja, hogy az irániaknak a háború befejezésére vonatkozó ajánlata nem őszinte.
A Fehér Ház megint követeli a humorista elbocsátását.
A floridai főügyész már nemcsak a 2025-ös lövöldözés, hanem egy, a hónap elején elkövetett egyetemi gyilkosság kapcsán is úgy véli, hogy a ChatGPT-től kérhetett tanácsot az elkövető.
Magyar Péter közölte, hogy a leköszönő külügyminisztert a magyar érdekek árulójának tartják, és várják, hogy helyette mást jelöljön a Fidesz a posztra, ugyanakkor a legnagyobb ellenzéki párt, legalábbis nyilvánosan, még nem ajánlotta Szijjártót alelnöknek.
A teljesen elektromos Yangwang U9 Xtreme végsebessége akár az 530 km/h-t is elérheti.
Az alkotóknak sikerült megegyezniük a zenésszel és menedzsmentjével, köszönik a konstruktív hozzáállást.
A fővárosi önkormányzat már elkészítette a projektlistát, amelyet csak ki kell venni a fiókból, ha a következő kormány gyorsan haza tud hozni uniós pénzeket.