Meghalt a Szellemirtók 2. és A sebhelyesarcú színésze, Harris Yulin
A 87 éves színész haláláig aktív volt, még tavaly is jelent meg új filmje, és épp egy sorozaton dolgozott.
A 87 éves színész haláláig aktív volt, még tavaly is jelent meg új filmje, és épp egy sorozaton dolgozott.
Három autót és két motort is elkísértek esti műszaki vizsgára.
Lakat kerül a NASA számos közösségimédia-oldalára, köztük több fontos misszióéra is. Bár ezt igyekeznek racionalizálásként tálalni, a lépéssel épp az a típusú tudománykommunikáció szenvedhet csorbát, amely eddig népszerűvé tette az egyes NASA-missziókat.
35 milliárd forintba kerül az új Mezőgazdasági Múzeum felépítése a gödöllői egyetemen, ahol 6 és fél hektáros élménygazdaság is lesz. A Vajdahunyad várát a Trianon Múzeum nézte ki, de inkább turisztikai projekt lesz, ami állítólag Orbán Ráhelt is érdekli.
Egy bizonyos Samuel Haidert neveztek meg elkövetőként, de ilyen nevű személy nem is létezik.
Biztosra vehető a termelői árak emelkedése.
Az érdekvédők azt kérték, hozzák előre nyárra a nyugdíjkorrekciót, hiszen már most magasabb az infláció, mint amivel számoltak az idei nyugdíjemeléskor.
Egy kanyarban kisodródtak és fának csapódtak.
Hajléktalan, munkanélküli férfiakat dolgoztattak, akiknek csak naponta kétszer adtak enni, akkor is keveset.
Úgy tűnik, ez lett a tárgyalásokból: „elfogadhatják vagy elutasíthatják” az egyoldalúan kiszabott vámot.
Kevesebb külföldi bevételen osztozik 13 független kiadó, mint a három kormányzati médiacég.
Egészen a húgyhólyagig eljutott az az USB-kábel, amellyel egy 21 éves férfi kísérletezett. Végül műteni kellett, hogy ne történjen komolyabb baj.
Aki nem teljesen hülye, az nem próbálja délután 3-kor kivésni a Sixtus-kápolnát, hogy hazavigye. Vélemény.
Egyelőre szabadon sodródódik az óceánon.
A plugin hibrid biturbó V8-as hajtású BMW XM gyengébb változata kikopott a kínálatból.
Az énekesnő egy interjúban elmondta: ő harmadik gyerekként született a családjában, de az egyik testvére egyévesen meghalt.
A Panda ikonikus modell, különösen Olaszországban, nem hagyhatják kihalni.
A NASA számításai szerint a 2024 YR4 valamikor 2032 végén csapódhat a Hold azon részébe, amit a Földről is látni lehet. Mindez egyrészt igen látványos lesz, másrészt törmeléket is elindíthat a Föld felé.
Tavaszi agytakarítás, nettó ocsmányság, vak és tudatlan politizálás, észbontó élet, világuralomra törő techguruk – Farkas Zoltán ajánlja az e heti HVG-t.
A külsőleg tölthető hibrid új Audi Q5 kétféle teljesítményű hajtáslánccal készül.