Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk

Hamis személyazonossággal dolgozó észak-koreai informatikusok, Milorad Dodik jövője, orosz olaj – válogatásunk a világlapok írásaiból.

  • hvg360 hvg360
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk

Financial Times

A vezércikk Brazíliát hozza fel annak igazolására, hogy Donald Trump sokszor politikai alapon dönti el, melyik országra mekkora vámot vet ki. Az értékelés gyalázatosnak nevezi, hogy a terhekről az amerikai elnök nem ritkán a saját szeszélye alapján dönt.

Úgy állítja be persze, hogy csupán az egyensúlyt kívánja helyreállítani a világkereskedelemben, ám egyes, kirívó esetekben nagyon is tetten érhető nála a közönséges politikai szándék. Ilyen Kanada, amelynek Washington szerint azért kell megfizetnie, mert nem gátolja meg, hogy területéről nagy mennyiségben jusson be kábítószer az Egyesült Államokba. Csak éppen semmi sem támasztja alá, hogy zajlik ilyesfajta csempészet.

India esetében az az indok, hogy nagy mennyiségben vesz orosz olajat, illetve fegyvert, de az sem tetszik, hogy az ország a BRICS-csoport tagja. A brazilokkal pedig az a baj, hogy az ottani Legfelsőbb Bíróság számon akarja kérni a volt elnökön, Jair Bolsonarón a bukása után szervezett puccskísérletet.

Ez az ügy azért különösen sajnálatos, mivel a brazil gazdaság meglehetősen zárt és sokat nyerne, ha nyitna, mert ily módon a nagy hazai cégek versenyre kényszerülnének. De amíg a Kongresszus és az amerikai igazságszolgáltatás nem fékezi meg Trumpot, egyedül az vet neki gátat, hogy a vámok visszaütnek az USA gazdaságára. Emellett a pénzügyi piacok is mérsékelhetik, miközben a vámokkal az egész világkereskedelmet igyekszik átalakítani és személyes vendettát folytat.