Kitiltják az Euro 5-ös dízeleket Észak-Olaszország városaiból
A tilalom megszegése 168 eurós bírságot jelent, ismétlés esetén pedig a vezetői engedélyt is bevonhatják egy időre.
A tilalom megszegése 168 eurós bírságot jelent, ismétlés esetén pedig a vezetői engedélyt is bevonhatják egy időre.
Egyelőre nem tudni, a kis Alexander mit szól a nagypapa politikai tevékenységéhez.
Még az idén megkezdődhetnek a tervezett építési területen fekvő telkekre vonatkozó állami kisajátítások.
A párt a kormány által „átláthatósági” törvénynek nevezett javaslat ellen tiltakozott.
Amerikai kutatók alig fél év leforgása alatt fejlesztették ki azt a terápiát, amelyet egy újszülött csecsemőn, K. J.-n alkalmaztak. A kezelés egy jobb élet lehetőségét kínálja számára.
A ház egyik lakója arról beszélt, hogy már csak ő maradt az egyetlen tulajdonos a házban, aki a minisztertől független.
A kormány a pénzmosás elleni nemzetközi jogszabályok kiforgatásával használja fel azt a létező intézményrendszert, amellyel el tud hallgattatni bármilyen kritikus hangot. Azt a jogszabályt, amelyet a terrorizmus finanszírozásának megakadályozására találtak ki. Egy szakértővel beszélgettünk a kockázatokról.
Kiadta vizsgálati jelentését az Intuitive Machines az Athena holdszonda szerencsétlen landolásáról – és a cég szerint három tényező játszhatott közre abban, hogy végül az oldalára borulva érkezett meg a szonda.
A tervezhetőség hiánya, a gyenge exportteljesítmény és a beruházások visszaesése húzza vissza a magyar gazdaságot 2025-ben.
Alig volt nagykorú, amikor az Elveszett jelentéssel befutott. Szerinte Hollywood sokáig csak a szexobjektumot látta benne.
A civileket és a sajtót ellehetetlenítő kormányzati tervezet ellen tiltakoztak Budapesten és több vidéki városban is.
Az eddigi kizárólagos állami feladatkörön közel ezerötszáz vállalkozás osztozhat.
Az Xpeng legfrissebb újdonsága kivételesen nem egy magas építésű unalmas gombócforma SUV.
„Vajon látta a filmet?” – teszi fel a költői kérdést Pottyondy, majd megjegyzi: „Egy skizofrén csávóról szól, aki terrorcselekményt hajt végre, miközben félholtra ver embereket”.
Ha pedig valaki tulajdonjog cseréjével vált bérlővé, akkor a törvény szerint a forgalmi érték 35-50 százalékát kell kifizetnie.
60 nappal szeretnék meghosszabbítani a 200 millió értékű kötvénycsomag lejáratát.
Több mint 56 milliárd dollárnyi külföldi tőke érkezett az országba, főként a Donald Trump intézkedései nyomán fellángoló pénzpiaci pánik miatt.
Miközben a fia nincs éppen jóban a szervezet elnökével.
Mintha csak valami gigantikus szobor volna: geológiai képződményeket idéző 3D-nyomtatott beton buszmegállót telepítettek Pozsonyban.
A tágas utas- és csomagterű Toyota bZ4X Touring hatótávja eléri az 560 kilométert.