A vámvita sikere érdekében az EU szükség esetén küldje el nyugodtan Washingtonba tárgyalni a magyar kormányfőt, mert az elnöknél a napi állapotán kívül az is nagyon sokat számít, hogy mennyire találja meg a közös hangot a másikkal – írja a Die Zeitben Gabriel Felbermayr, a bécsi Gazdaságkutató Intézet (WIFO) igazgatója. Ilyen alapon Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is tökéletesen megfelel a célnak, úgyis teljesen mindegy, hogy ki zsebeli be azután az elismerést.
Felbermayr, aki korábban a kieli Világgazdasági Intézet vezetője volt, örvendetesnek nevezi, hogy Donald Trump amerikai elnök ezúttal nem próbálkozott Európa megosztásával, miután ez irányú kísérlete kudarcba fulladt első elnöksége során. A szakértő ugyanakkor óva inti a kontinenst attól, hogy „piszkos ügyletet” kössön az Egyesült Államokkal, Washington ugyanis megszegi a nemzetközi kereskedelem alapszabályait, amelyek kimondják, hogy ha a tagok megadtak valamilyen előnyt egy másik tagországnak, akkor a kedvezményt az összes tagállam esetében érvényesíteni kell.