Friss hírek

Több mint egymilliárd forint megfizetésére kötelezték a végrehajtói kart egy Schadl György idején felmondott szerződés miatt

Pert vesztett, emiatt 1,1 milliárd forintot és kamatait kell megfizetnie a végrehajtói karnak, amiért felmondták a súlyos korrupcióval vádolt volt elnök, Schadl György idején kötött szoftverfejlesztési szerződésüket – tudta meg a HVG. Ráadásul a kar mintha szabotálta volna a perben a bizonyítást, vízbetörésre, hálózati hibára, túlmelegedésre hivatkozva.

Freund Tamás: Az MTA-nak kutya kötelessége, hogy a regnáló hatalom döntéseit segítse

A kormánytól komoly gesztus, hogy ad a kutatóintézetek ingatlanaiért 80 milliárd forintot, hiszen azok forgalmi értéke szinte nulla – mondja Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, odaszólva azoknak, akik szerint elherdálják a testület vagyonát. Miért nevezi az elnök kétfejű sasnak az Akadémiát, és mikor vesz fel szerinte sündisznóállást a kormány? Mikor nem szabad megsértődnie az MTA-nak? Folytatódik-e a kutatók külföldre vándorlása? Interjú.

Újabb akkumulátorbontó cég startolhat el, Vésztőn épülhet az üzem

Új, akkugyártási hulladék feldolgozásával foglalkozó céget alapítottak nemrég, amely a Békés megyei Vésztőn vágna bele az újrahasznosításba – értesült lapunk. Az információnkat az NT Recycling Vésztő néven induló társaság képviselői, valamint a polgármester is megerősítette, ugyanis az első tárgyalási kör már meg is volt a várossal az új beruházásról. Állítják, hogy teljesen más technológiával dolgoznak majd, mint a népharagot kiváltó, sóskúti Andrada, vagy a botrányos ügyeket produkáló, szigetszentmiklósi SungEel akkufeldolgozó. A megkérdezett független szakértő szerint viszont sok a nyitott kérdés, és jó lenne mielőbb látni egy alapos környezettanulmányt a tervezett akkubontóról, amihez szerinte állami támogatás is kellhet.

Így ehet és ihat kevesebb mikroműanyagot

Mára már elkerülhetetlen, hogy műanyag kerüljön a szervezetünkbe, de a bevitt mennyiségre még hatással lehetünk. A kulcs az ételek tárolásában és a tudatos vásárlásban rejlik.