Marabu Féknyúz: Megszabadulás
Viszlát.
Viszlát.
Új módszerrel, fényképes felismerés alapján mérte a vezető tiszás politikusok ismertségét az Europion közvélemény-kutató cég.
Évek óta szégyenteljesen működik a Brüsszelbe kirendelt magyar diplomácia, kormányzati szinten űzte az Orbán-rezsim az uniós dezinformációt. Nemzeti érdek a jóvátétel és korrekció. Vélemény.
Az Ab továbbra is irányadónak tartja korábbi nyilatkozatát, amely szerint feladatait a hatályos alaptörvény és a rá vonatkozó jogszabályok által meghatározott alkotmányos keretek között látja el.
Magyar Péter nem Orbán második, javított kiadása. Vita a uniós egyhangú döntéshozatal elvéről: vannak, akik szerint meg kell tartani, bár igaz, hogy akkor újabb Orbánok jöhetnek. Orbán bukása az EU-t hozza előnyösebb helyzetbe az USA-val szemben. Jól jöhet Ukrajnának Magyar Péter, de nem kockázatmentes a két ország kapcsolata. Magyar Péternek nem lesz egyszerű és fájdalommentes leépíteni az együttműködést Moszkvával és Pekinggel. Felvillanyozta a külföldi befektetőket a lehetőség, hogy Magyarország csatlakozik az euróövezethez.
„Boldog voltam, csodálatos este volt. Megint jó magyarnak lenni” – osztja meg kérdésünkre a választások éjszakájának élményét Bojár Gábor üzletember. Aggályosnak tartja viszont, hogy csekély többséggel is meg lehet ragadni az alkotmányozó hatalmat. Az új kormány egyik első teendője szerinte egy független versenyhivatali elnök kinevezése.
2014 óta tervezte, hogy egyszer LMBTQ-csatornát indít Magyarországon.
A lengyel államfő külpolitikai irodájának vezetője szerint Nawrocki nem támogatta a leköszönő magyar miniszterelnök politikáját, sőt, Marcin Przydacz szerint többször elítélte azt. Igaz, márciusban még nem egészen ezt mondták.
Kátai-Németh Vilmos, a párt képviselője pedig a családügyi minisztériumot vezeti majd.
Számottevő mennyiséget sikerült visszapótolni.
Azért húzza le a rolót egy ceglédi adománybolt, mert egyre többször fenyegetik, támadják meg a kollégáikat. Biztonsági őrre nincs pénzük, így más választásuk nincs. Az utolsó csepp az volt, hogy csütörtökön kést rántott egy boltba betérő támadó.
Extrém terhelés mellett is kiválóan teljesített a valasztas.hu – közölte a rendszer informatikai támogatását végző cég, az IdomSoft.
„Ennek az embernek soha, egyetlen egy szavát se higgyétek el, mert hazug”, azt vágta bele a képetekbe, hogy nem tudja, hogyan tud a felesége évente 500 millió forintot keresni – írta Szijjártó Péter volt miniszter szerdai interjújára reagálva a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd.
Tóth Vera szerint amikor a gyermekvédelminek nevezett törvényt elfogadták, ő is le volt tiltva a közmédiában, mert egy idézet mellé odarakott egy szivárványos zászlót.
Növekszik az OTP-elnök tulajdonrésze abban a cégben, amely az ország több mint 30 ezer térfigyelő kameráját üzemelteti.
A 350 négyzetméteres ingatlan egy 1500 négyzetméteres telken található.
A Fidesz kampányarcát pénzbüntetéssel is sújthatják.
Vannak tanúk akik igazolhatják, hogy hivatali helyzettel visszaélés történt. Három évet is kaphat, akiről bebizonyosodik, hogy ilyet tett.
Egy baleset után kíméletlenül behajtják a kárösszeget az okozón, ha nem volt biztosítása.
Őrizetbe vették bennfentes információkon alapuló fogadás miatt.