Marabu Féknyúz: Szijjártó
Tartótisztesség.
Tartótisztesség.
Nekik van félnivalójuk, nem nekünk – állítja Tímár Áron és Tompos Ádám, akiket filmjükért már perrel fenyeget az egyik érintett polgármester. Egyikük civil, míg a másik újságíró, és mindketten annak a filmnek az alkotói, amely a múlt héten megrázta az országot. A De! Akcióközösség egy olyan problémára irányította rá a figyelmet, amely messze túlmutat a szavazatvásárláson: van egy lecsúszó, kiszolgáltatott, szinte feudális körülmények között élő társadalmi réteg, akiket a hatalom kihasznál. A szavazat árának alkotóival a filmről, társadalmunkról és lehetséges kilábalási lehetőségeinkről Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.
A biztonsági repülés célja az újbóli holdraszállás előkészítése.
Orbán Viktor vasárnapi fóruma után Magyar Péter is a Békés megye 1-es választókörzet központjában járt, bár vele nem jöttek fekete ruhások. Láttunk „Baddies vote for Tisza” transzparenst, és beszéltünk a helyiekkel, akik szerint a Tisza az első ellenzéki párt az elmúlt 16 évből, amin látszik, hogy választást akar nyerni. Volt olyan is, aki szerint hiába nyer a Tisza, rövid távon „nagyon rossz lesz”.
Három tankert és egy konténerszállítót is drónokkal támadott az iráni Forradalmi Gárda.
Takaicsi Szanae japán miniszterelnök kamehamehát húzott, amire Emmanuel Macron egyből visszatámadt.
A polgármester hivatalos formában tenne fel kérdéseket a rendőrségnek, ehhez azonban a közgyűlés határozata szükséges.
A Polgári Hatvanért Alapítvány nevében gyerekekkel kézbesített rajzokat és ajándékokat a Fidesz színeiben induló Szabó Zsolt.
A nyilvánvaló jogsértés ellenére az adatvédelmi hatóság nem indított hivatalból eljárást, miután a propagandasajtó, majd kormányzati szereplők is megsértették a Fidesz-kampány szerinti állítólagos tiszás/ukrán kém, „Buddha” jogait.
Egy jókora elektromos terepjáróval debütálnának.
„Nem gondolja, hogy több évtizedes politikai múlttal gyerekekkel hordatnék szórólapot” - reagált megkeresésünkre a település vezetője.
Amerikai kutatók szerint a műanyagok gyártásából származó ftalátok világszerte 2 millió koraszülést és 74 ezer csecsemőhalált eredményeztek csak 2018-ban.
A török hódoltság korát kutató történész és turkológus szerint ha minket nem támogatott volna egy sor európai ország a törökök ellen, mi sem húzzuk sokáig, de a hasonlóságok nem érnek itt véget: nem nehéz ugyanis meglátni a párhuzamot a jelenkori orosz és a koraújkori oszmán propaganda között sem.
A gyermekjogi alapítvány már azt is tudja, mire költi a százados által felajánlott összeget.
Minden sallang nélkül tud 535 lóerőt.
Elkészült a győri gázolás vádirata, az ügyészség szerint 50 helyett 93 kilométer/órás sebességgel ment.
Amerikai kutatók összefüggést találtak bizonyos, a szervezetben rejtőzködő vírusok és más megbetegedések kialakulása között.
A Tisza Párt elnökének választási győzelmére alacsonyabb nyereményszorzó van a vegas.hu-n.
A fideszes képviselő szerint már megtalálta a szavazóinak a 70 százalékát és győzni fog.
Több a méltatás, mint a kritikus hang Radnóti Sándor képzőművészeti írásaiban, a személyes kiállításkalauznak is beillő Rácsodálkozás című kötetet 80. születésnapjára adta ki a Magvető Kiadó.