Hősiesen küzdött Haiti, de végül egy góllal kikapott Skócia ellen
A hajrában a karibi csapatban pályára lépett Lenny Joseph is, a Ferencváros 25 éves csatára.
A hajrában a karibi csapatban pályára lépett Lenny Joseph is, a Ferencváros 25 éves csatára.
Nem Észak-Amerikában használták először a másik nevet, mert már a sportágat kitaláló briteknél létezett a szó.
1–1-es döntetlent játszott egymással Brazília és Marokkó, egy gyors, ám annál eseménytelenebb mérkőzésen. Mind a két fél sok csellel és sok hibával kezdte a focivébét.
Katar megszerezte történetének első vb-pontját, miután a Svájciak 90 perc dominancia után kiengedtek és veszni hagyták az előnyüket.
A sportoló június 22-én áll bíróság elé.
Különösen ajánlott a naptej a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön.
Szombaton is színpadra állt a zenekar a Puskásban.
A levelek fejlécéből is eltűnt az elnök neve.
Bár a világversenyek a kultúrák találkozásáról szólnak, ez néha kihívást is jelent.
A Fidesz 32. tisztújító kongresszusát tartotta szombaton a Kongresszusi Központban. Magyar Péter miniszterelnök az esemény előtt bizonyítékokat mutatott arról, hogy az Orbán-kormány menekülttábort akart létrehozni. A kongresszusra érkezőket arról kérdeztük, hogyan képzelik el a párt megújulását, Orbán Viktort pedig arról, tart-e a belső kritikáktól Magyar bejelentését követően. Az is kiderült, Orbán Viktor nem be akarta csapni az EU-t, csak „kitaktikázni”, a miniszterelnök szerint viszont belehazudtak a magyar emberek szemébe.
Úgy tűnik, egy dologban elvitathatatlan a nők előnye a férfiakkal szemben: a hosszabb életkilátások tekintetében. Ám hogy ennek mi az oka, azt még ma sem tudjuk egészen biztosan. Miért változik ez korról korra? Miért élnének tovább herék nélkül a férfiak, és mi mindent magyaráz az XX kromoszómapár?
Pár százmilliót ma is lehetett nyerni.
Egy bronzéremmel is gazdagodott a magyar csapat.
Le Mans-ban az éjszaka is zajló verseny miatt ma vélhetően kevesen fognak aludni, mindenesetre vázoljuk, hogy a szerencsésebb petrolheadek milyen körülmények mellett hajthatják álomra fejüket.
Az előterjesztők lakossági maximumot vezetnének be.
A modern futball több mint másfél évszázada alatt nemcsak a csapatok felállása változott sokat, hanem több evolúciós állomás során az is eldőlt, hogy az egyéni teljesítményekre építő játéknál jobb a csapatmunka, a szüntelen védekezésnél többet ér a támadás. Min rökönyödött meg az olasz kapitány a magyarok ellen az 1910-es években? És a Fradi játékosai az 1929-es dél-amerikai túrájukon? És az egész világ 1958-as vébé angol-brazil meccsén?
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Az HBO sorozata nemcsak a tinidrámák műfaját definiálta újra, hanem maradandó nyomot hagyott a divatban, tabutémákat emelt be a társadalmi diskurzusba és tehetséges fiatal színészek sorát nevelte ki magából.
Az ingatlant kezelő győri Széchenyi István Egyetem reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára.
A műsort nem pótolják, de a jegyeket vissza lehet váltani.