Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A friss amerikai GDP-adat meglepte az elemzőket, hiszen ha a jelenlegi ütemben változik, akkor éves szinten mindössze 0,7 százalékos lesz a visszaesés. A vállalati profitadatok azonban még korántsem ilyen mosolygósak. De ezzel együtt is mindenki nagyon örül.
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium ma kora délután tette közzé a második negyedéves amerikai GDP véglegesített adatát. A szaktárca által kiadott statisztika szerint az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke a 2009. áprilistól júniusig tartó periódusban mindössze 0.7 százalékkal csökkent évesítetten. (Az évesített adat azt mutatja meg, hogyha a mért ütemben alakulna a GDP a következő három negyedévben is, akkor milyen lenne az éves szintű GDP változása) A minisztérium által korábban közölt elsődleges becsült, majd a másodlagos, felülvizsgált adat is 1 százalékos visszaeséséről tanúskodott. Különösen a felülvizsgált adat keltett meglepetést, hiszen akkor a piaci szereplők -1.50 százalékos recesszióval kalkuláltak. Ehhez képest a mostani -0.7 százalékos érték abszolút meglepetés, pozitív értelemben, amely mind a megelőző becsléseket, mind a mostani elemzői várakozásokat jócskán felülmúlja – írja elemzői kommentárjában az Equlior beketetőház.
Az évesített negyedéves amerikai GDP alakulása százalékban
A készletek kivételével minden egyes GDP-komponens hozzájárulása javult a második, felülvizsgált adathoz képest. Különösen a nettó export illetve a kormányzati kiadások terén mutatkozik meg a pozitív trend, de figyelemre méltó az is, hogy a beruházások növekedésre gyakorolt visszahúzó ereje is csökkenőben van. Az amerikai gazdaság közel 70 százalékát adó fogyasztás hozzájárulása is javult a végleges adat értelmében, így valószínű, hogy a holnap publikált személyes kiadások adata esetében is pozitív meglepetésre lehet készülni.
Az amerikai GDP alkotóelemeinek hozzájárulása a növekedési rátához, százalékban
Felülvizsgált | Végleges | |
Fogyasztás | -0.69 | -0.62 |
Beruházás | -1.81 | -1.68 |
Készletek | -1.39 | -1.42 |
Nettó export | 1.60 | 1.65 |
Kormányzati kiadások | 1.27 | 1.33 |
Bruttó hazai össztermék (GDP) | -1.00 | -0.70 |
Forrás: Bloomberg, Equilor
Mindeközben a kereskedelmi tárca a GDP-vel egy időben egy másik, a befektetők szempontjából hasonlóan fontos adatot is közölt, amely az amerikai vállalatok – készletértékeléssel és tőkefelhasználással korrigált, adó utáni – második negyedéves profitjáról árult el közelebbit. A Reuters által előzetesen bekért elemzői válaszokból 3.00 százalékos növekedés volt várható. Az elemzői előrejelzések 2,90 százalék illetve 3,50 százalék között szóródtak. Végül a vállalati profitok az első negyedévhez képest csupán 0.9 százalék növekedést produkáltak. Érdekesség, hogy az év/év alapú, felülvizsgált adat szerint tovább nőtt a vállalatok által riportált profitcsökkenési dinamika. Magyarán, a 2008-as második negyedévhez képest 15.3 százalékkal volt kisebb az amerikai vállalatok nyeresége. Az egy hónappal korábban közzétett adat szerint éves szinten még csak 13,5 százalékkal csökkent a vállalati profit a Q2-ben.
A véglegesített GDP érték rendkívül pozitív meglepetés a korábbi adatok (-1.0 százalék) fényében, összességében pedig megerősíti azokat a várakozásokat, melyek szerint az amerikai gazdaság jó úton halad, hogy maga mögött hagyja a recessziót, ahogy erre Ben Bernanke Fed elnök is már rámutatott. Az elmúlt negyedévek adataiból kirajzolódó trendet alapul véve szinte kizárt, hogy a harmadik negyedévben már ne pozitív legyen a GDP évesített növekedési üteme az Egyesült Államokban – írja az Equilor elemzésében.
A kedvező GDP adattal szemben a vállalatok profitjáról közölt adat már korántsem biztató, azonban a befektetők számára jóval nagyobb súllyal esik latba a bruttó hazai össztermék alakulása. Az európai részvényindexek illetve az amerikai határidős indexek azonnali emelkedéssel reagáltak az adatra, így nem kizárt, hogy az amerikai részvénypiacon is komolyabb rali bontakozhat ki a mai napon – vélekednek a befektetőház elemzői.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.