szerző:
hvg.hu

Bajnai miniszterelnök a minap kijelentette, hogy 2010 kutya kemény lesz, és szinte hadigazdálkodást kell folytatniuk az állami szervezeteknek. Nos, a jegyrendszer bevezetésétől nem tartunk, de azért utánanéztünk, mekkora rés tátong a jövőre várható nehézségek és az idősebbek által már megtapasztalt valódi hadigazdálkodás között.

Hétfőn részletesen beszámoltunk a Hungarian Business Leaders Forum pénzügyi konferenciájáról, s arról a közgazdászok többsége által osztott vélekedésről, hogy a magyar gazdaság a jelenleginél csak akkor tehető hatékonyabbá, ha szerkezeti reformokat hajtanak végre. Azaz át kell alakítani a nyugdíjrendszert, az egészségügyet, a közszolgáltatásokat, az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést. És persze jelentősen javítani kell a foglalkoztatási helyzeten. Ami nem lesz könnyű, hiszen nem sokkal korábban a miniszterelnök is elismerte: az elmúlt időszakban előfordult, hogy a részérdekek a közérdek elé kerültek, a bennfentesek – például politikusok, államigazgatók – sokszor „maguk alá gyűrik az államot”.

Bajnai Gordon a válságot magyarázza. Még egy kemény év
© MTI - Földi Imre

Bajnai szerint a válság után nem a Kánaán, hanem az újabb válság jön el. Magyarázata szerint lényegesen lassabb növekedés várható a világban, az országok az egyensúly helyreállítása érdekében óriási hiteleket vesznek fel, ezzel kiszorítják a piacról a vállalkozásokat és a kisebb, kockázatosabb államokat; az USA-ban óriási lesz a fogyasztáskiesés, a válság pedig rombolja a GDP-növekedési képességet. Ezek miatt „Magyarországnak le kell szokni arról a drogról, amit a korlátlan adósságfelvétel jelent” és rajta kell maradnunk a józan ész gazdaságpolitikájának útján, azon, amelyen elindult a válság kényszerének hatására – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte a költségvetési és államháztartási hiány korai rendbetételének köszönhetően Magyarország sokkal gyorsabban jöhet ki a válságból, mint a környező országok. Ezt megelőzően a jövő év még kutya kemény lesz, szinte hadigazdálkodást kell folytatnia az állami szervezeteknek.

A Bajnai-féle párhuzam elég nehezen értelmezhető a mai helyzetben, ezzel alighanem csak a szükséges megszorítások erőteljességét akarta érzékeltetni a miniszterelnök. A hadigazdálkodással való párhuzam felrajzolása annyiban azonban indokolt, hogy egy háborúban álló ország minden erőforrását és szervezeti megoldásait arra koncentrálja, hogy képes legyen ellátni hadseregét a szükséges erőforrásokkal, miközben a hátországban is fenntartja az élet normális menetét. Amikor ez a kettős cél megbomlik, vagy elveszik, a folyamat könnyen katonai vereségbe torkollhat. Magyarország ma hasonlóan kétfrontos harcot folytat. Egyfelől fenn kellene tartania az elért életszínvonalat (na, nagyjából) és az ország lehetőségekhez mérten harmonikus fejlődését. Másrészt az erőforrásait úgy kellene átcsoportosítania, hogy a gazdaság hosszú távon fenntartható növekedési pályára álljon a lehető legrövidebb időn belül. Ha e kettő összhangja elvész, vagy valamelyik előnybe kerül a másik rovására, abból biztosan baj lesz. Mint ahogy lett is.

A hadimegrendelések által támasztott pótlólagos állami kereslet – ami a gyakorlatból jól ismert háborús konjunktúrák elindítója – akár párhuzamba állítható azokkal az állami beruházási programokkal, amelyek a világ számos országában a válság enyhítését szolgáló anticiklus intézkedéscsomagok részeként jelenleg is gőzerővel folynak. A hadikészülődés során persze mindenki (többnyire feleslegesen) a győztes háborúból származó kompenzációban bízik, a békeidők gazdaságélénkítő beruházásainak nyomán megnövekvő államadósság leépítésének költségeit azonban mindenképpen az adózók fizetik majd meg.

Végül akad még egy hasonlóság a hadigazdálkodás és a mai helyzet kezelése között. Megjelenik a vágy az intézkedések központosítására. Ilyesmi háborús helyzetben nem kifogásolható, hiszen gyorsan és vita nélkül kell dönteni. Ez a módszer nagyon hatékony lehet, hiszen a globális vállalatok – amelyek erőforrás-tartaléka, árbevétele és GDP-termelő képessége összemérhető egész országokéval – belső irányítása, menedzsmentje sem a demokrácián, hanem a szükségszerűségeken alapul. Az erős kéz hívei ezért meg is kérdezik, hogy egy bajban lévő országot vajon miért ne lehetne úgy vezényelni, mint egy nagyvállalatot vagy hadsereget? Azon kívül, hogy jelezzük, egy uniós demokráciában (azaz abban a környezetben, amelyben mi magunk is élünk) már a kérdés feltételének sincs túl sok gyakorlati haszna, a válasszal nem foglalkozunk.

A második világháborús hadigazdálkodás rémségeit azonban felidézzük, már csak annak érdekében is, hogy érzékeltessük a gazdasági lepusztulás lehetséges mélységét.

Hadigazdálkodás a gyakorlatban: tények a második világháborúból (Oldaltörés)



A hadigazdálkodás körülményeit Magyarország kétszer is megtapasztalhatta, a két világháború alatt. Az első világháborúban a hadsereg helyt állt a frontokon, de a szociális elégedetlenség és az ellátás ellehetetlenülése miatt a hátország összeomlott, s a háború elveszett. Bár minden résztvevő ország, különösen a legyőzöttek óriási veszteségeket szenvedtek, mindez eltörpült a második világháború apokalipsziséhez képest.

Darányi Kálmán és Imrédy Béla, a Győri program felelősei.
Gazdaságélénkítés és romok
© mek.oszk.hu
A hadigazdálkodás 1938. március 5-én kezdődött azzal, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök Győrben meghirdette az „egymilliárdos programot”, amely elsősorban a hadsereg modernizációját célozta meg öt éven belül. A terv kidolgozója Imrédy Béla gazdasági szakember, aki hamarosan Darányit követni fogja a miniszterelnöki székben. A pénzből 600 millió pengőt kifejezetten fegyverkezésre, a maradékot pedig közvetett védelmi célokra (a mezőgazdaság, a közlekedés, az infrastruktúra és bányászat fejlesztésére) kívánták felhasználni.

Az első szakaszban 1940 végéig a katonai célú kutatások megindítását, a magyar ipar egy részének a hadigazdálkodásra való átállítását, a hadsereg legalapvetőbb fegyverekkel való ellátását tűzték ki. A második szakaszban a negyedik és ötödik évre pedig már a hadsereg minőségi és mennyiségi fejlesztését irányozták elő. A program pénzügyi alapjának hosszú- és rövid lejáratú kölcsönökből és egyszeri vagyonadóból kialakított mixet szántak. A fegyverkezést a vagyonadóból, a többit pedig kölcsönökből finanszírozták volna. A háború azonban gyorsabban kitört a vártnál, s így a legtöbb dolog nem a tervek szerint zajlott. Az egymilliárdot is gyorsabban elköltötték, mindössze két év alatt.

Kezdetben a folyamatok jól alakultak, hiszen a háborús konjunktúra miatt nőtt a termelés, megszűnt a munkanélküliség, s az életkörülmények (szemben az első világháborúval) elfogadható szinten maradtak. Ráadásul Magyarországot nem érték rombolást okozó támadások. Az ellátás végső soron egészen 1944 őszéig zavartalan maradt.

A háború elhúzódásával együtt azonban egyre inkább megjelentek a nehézségek az alapanyag ellátásban. Importálni szinte lehetetlen volt, s ezért a nyersanyagok kitermelése rablógazdálkodássá változott a legfontosabb alapanyagok (bauxit, kőolaj, szén, mangán, stb.) esetében. Sőt ezek egyre jelentősebb részét (például 1944-ben a kőolajnak több mint a háromnegyedét) Magyarország exportálta, elsősorban Németországba.

A németek tartozásai pedig egyre nagyobbra duzzadtak. Míg 1941-ben 140 millió, addig 1944-ben már 1500 millió márkára, s a fizetésnek a birodalom semmi jelét sem mutatta. E tartozásokat is beleszámítva az 1941-es 20 százalékról 1944-re 44 százalékra emelkedtek a hadikiadások. A költségvetési deficit is óriásira nőtt. Az 1938-as 100 millió pengőről 1943-ra 2 milliárd pengőre. A hiányt gyakorlatilag fedezet nélküli pénznyomtatással fedezték, aminek 42 százalékáért a német adósság volt a felelős.

A szabadpiaci folyamatokat egyre szigorúbban korlátozták. Az agrártermékek kereskedelmét 1940-től zárolták, 1941-ben bevezették a zsírbeszolgáltatást és a sertészsír-, szalonna és gabona fejadagokat. Aztán 1942-től jött a Jurcsek-rendszer, amelynek fő feladata annak szavatolása volt, hogy az állam állandó nagyságú terméktartalékokból gazdálkodhasson. A rendszerben a beszolgáltatási kötelezettség a szántóföld kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után 50 kg kenyérgabonával volt egyenlő.

Bár a háború alatt az ipari kapacitás a többszörösére nőtt főleg a háborús szükségleteket primeren kiszolgáló ágazatokban (vas- és fémiparban, gépiparban, vegyiparban), de a háború előrehaladával e kapacitásokat már képtelenség volt kihasználni, mert sem alapanyag, sem energia, sem pedig munkaerő nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben. Amikor 1944 őszén a harcok elérték az ország területét megkezdődött az intenzív fizikai pusztítás is, és majd minden odaveszett, ami a háborús konjunktúra hátán felépült. A veszteségek nem csak anyagiakban voltak borzalmasak, hanem emberéletben is.

Repülőgéproncsok a kényszerreptérnek használt Vérmezőn 1945-ben. Összeomlás és pusztulás
© mek.oszk.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan

Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya egy szakaszát Budapesten belül

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya egy szakaszát Budapesten belül

Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert

Pénzbüntetésre ítélték az érdi polgármestert

Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya

Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya