Március 25-én délelőtt 10 órakor egy euró 266,7 forintot, egy dollár 188,4 forintot, egy frank pedig 205,9 forintot ért a bankközi devizapiacon.
Sikeres devizakötvény-aukció is erősítette a forintot
A hét elején még úgy volt, hogy várnunk kell az ÁKK következő devizakötvény kibocsátásáig, aztán tegnap déltől váratlanul elkezdtek szivárogni a nem hivatalos információk a tenderrel kapcsolatban; késő estére már megérkezett a hivatalos bejelentés is, miszerint Magyarország 3 milliárd dollár összegben 10 éves futamidejű, illetve 750 millió dollár összegben 30 éves lejáratú állampapírt bocsát ki, 310, illetve 330 bázispontos felárral, 6,504, illetve 7,791-es hozammal – rögzíti a legfontosabb részleteket Karsai Péter a Commerzbank szokásos „Tízórai” hírlevelében.
„Az aukció sikeresnek mondható, elég csak az EUR/HUF árfolyamára vetni egy pillantást: tavaly május óta nem jegyezték a forintot ennyire alacsony szinten az euróval szemben, az UDS/HUF kurzusa pedig 2010. januári állapotokkal egyezik meg. A forint helyzetét tovább stabilizálta/javította, hogy a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet megerősítette a magyar államadósság BBB mínusz kategóriáját.”