Zentai Péter: Talán soha korábban nem volt annyira kifizetődő svájcinak lenni, mint most: ön, ahogy sok milliónyi honfitársa is, olyan pénzben kapja a fizetését, ami szinte napról napra többet ér. Mégis arról olvasok a lapjában, a Neue Zürcher Zeitungban, hogy ez óriási teher Svájcnak. Miért az?

Martin Lanz: A svájciak többsége először is büszke, hogy ekkora tekintélynek, bizalomnak örvend a hazája. A másik oldalról pedig mindenki tisztában van vele, hogy a rettenetes erejű frank tönkre is teheti az exportunkat, holott Svájc gazdaságának egyik alapja éppen a kivitel, mégpedig éppen az Európai Unió tagországaiba. Ha a szomszédainknak és egyéb felvevő piacainknak rosszul fog menni, akkor a végén mi is rosszul járunk. Más szóval: büszkeségünkbe egyre nagyobb aggodalom vegyül. Nem jó ez a helyzet, nagyon veszélyes.

Z. P.: Ha tudják, hogy veszélyes, miért nem lépnek, miért nem lép közbe a svájci központi bank?

M. L.: Azért, mert nincs az a nemzeti bank, amely a piac ellen győzni képes. Tavaly tavasszal minden idők legnagyobb piaci intervencióját hajtottuk végre, naponta öntöttük a pénzpiacokra a frankot, hogy lenyomjuk az árfolyamot. Mindenekelőtt eurót és dollárt vásároltunk. A beavatkozás keretében százmilliárdokat költöttünk jó német és rossz görög, spanyol, portugál, ír államkötvényekre. Mindennek az eredményeként egyrészt nem állítottuk meg a svájci frankot, másrészt húszmilliárd frankot veszített a költségvetésünk. Még egyszer ilyen szarvashibát nem engedhetünk meg magunknak. A közvélemény ezt nem tűri, mert végeredményben az adófizetők pénzét veszítettük el.

Z. P.: Ide nekünk a maguk problémáját! Itt, Magyarországon most már milliók szenvednek a svájci frank erősödési hullámaitól, sőt, ebben előbb-utóbb magyarországi pénzintézetek mehetnek tönkre. Miközben a magyar forint nyilvánvalóan egészséges. Nem viccnek szánom a felvetést: miért nem vesznek például magyar államkötvényeket, miért nem vesz a svájci központi bank a magyar mellett ugyancsak jó hozammal kecsegtető, kis kockázatú mindenféle kelet-európai államkötvényeket, forintot, zlotyit, cseh koronát?

M. L.: Nekem tetszik a gondolat, komolyan is válaszolok: amit javasol, az csak elméletben kivitelezhető. A mi központi bankunknak nincs jogosítványa erre, holott nyilvánvaló, hogy magyar vagy cseh állampapírokkal kevesebb a vesztenivalónk, mint a göröggel, a spanyollal, az olasszal. Csúnya a kifejezés, de Svájc szempontjából nem tétel Magyarország, nem tétel Csehország, nem elsőrendű a frankban eladósodott magyarok kisegítése intervencióval. Tétel lenne viszont az eurón és az amerikai dolláron kívül például az ausztrál vagy a kanadai dollár erősítése ezeknek a devizáknak a felvásárlása révén. Ezt egyébként tesszük is. De ismétlem: egyelőre nincs napirenden a közvetlen piaci beavatkozás svájci frank ellenében - százmilliárdok piacra dobása révén.

Z. P.: Mire várnak?

M. L.: Arra, hogy mit lép az Unió Görögország érdekében.

Z. P.: No és ön szerint mit fog lépni?

M. L.: Az a véleményem, ami a legtöbb svájci kollégámnak, hogy nincs megoldás hosszú távra. Kereskedelmi bankjainkra nagy nyomás nehezedik, hogy fogadják el ők is, amibe a svájci állam és az Európai Unió politikai oldalról már beletörődött: írják le ők is az elkerülhetetlen veszteségeket, akár százmilliárdnyi svájci frankot. A mi központi bankunk folyamatosan egyeztet az amerikai és az európai központi bankkal, ezt határozottan tudom. Az az összbenyomásom viszont, hogy jelenleg igazából nincs épkézláb forgatókönyv a közeljövőre nézve.

Z. P.: Mégis, árulja el, milyen forgatókönyvek léteznek csupán a svájci frank gyengítésére vonatkozóan?

M. L.: Például az, hogy menjenek át a svájcifrank-kamatok a negatív tartományba. Tehát nemhogy nulla kamatot fizetnének a frankra, hanem mínusz kamatokat, a bankok gyakorlatilag pénzbírsággal büntetnék a pénzüket Svájcba hozókat, a svájci frankban jegyzett betéteket.

Z. P.: Ez abszurdum szerintem. Ha jól tudom, óriási a konjunktúra maguknál. Infláció fenyeget, ezt éppenséggel a kamatok emelésével kell legyőzni.

M. L.: Én csak elmondom, hogy milyen forgatókönyvek kerülnek itt szóba. Igen, elméletileg emelni kellene a kamatokat, viszont ezzel csak gyorsítanánk a frank értékemelkedési folyamatát. Látja, nincs kiút a számunkra sem.

Z. P.: Nem haragszik, ha mindezért nem sajnálom magukat? Viszont el tudom képzelni, hogy külföldiek százezrei állnak sorba, hogy munkát vállaljanak Svájcban. Ha ez igaz, mi lesz ennek a következménye?

M. L.: Egyelőre három százalékos nálunk a munkanélküliség, ez marginális, még van helyük a külföldieknek nálunk. Sőt, elméletileg, ők segítenek hűteni a gazdaságot, mert kevesebbért dolgoznak, mint a svájciak. De nem sokkal, ugyanis a legtöbb úgynevezett vendégmunkás Németországból és Ausztriából jön át, ők eleve magas bérekhez vannak szokva, átlagosan havi három-négyezer eurókhoz. A svájci átlagjövedelem havi ötezer euróra rúg.

Z. P.: Akkor hát? Mit jósol a közeljövőre? Mit fognak tenni a svájci frankkal, mi lesz az euróval?

M. L.: Sajnos, nem kizárt, hogy káosz lesz Európában, sőt, a világban. Amerika fizetőeszköze ugyancsak válságban van. A kérdés az, hogy a dollár vagy az euró van-e nagyobb bajban. De legyünk mi optimisták! Feltételezem, terjedni fog az én hazámban az a közkeletű közgazdasági nézet, hogy lassan, de biztosan kössük a frankot az aranyhoz, ezt a mintát vélhetőleg mások is követni akarják majd. Azonban a legreálisabb, de nem veszélytelen következménye mindannak, ami Európában történik, hogy az Európai Unió, mindenekelőtt az euróövezet kettéválik. Az "első ligába" kerül Németország, Franciaország, Hollandia, a skandináv államok, a többiek viszont második ligásokká lesznek. Azt hiszem, ha ez bekövetkezik, még mindig a sok rossz közül a legkevésbé rossznak leszünk a tanúi. Addig azonban a svájci frank és az arany marad a legfőbb menedék, miáltal mindkettő csak tovább drágul.