Kokit kaphatunk Matolcsy kedvenc szervezetétől is

Nehéz napja lesz kedden a kormánynak: költségvetési politikából rossz bizonyítványt kaphat az EU-tól, az uniós pénzügyminiszterek ugyanis várhatóan megszavazzák a túlzott magyar deficitért járó büntetést, eközben az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) is előáll a kabinet gazdaságpolitikáját értékelő, másfél-két évente megjelenő országjelentéssel.

Az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) komoly kifogásokkal előálló jelentései után nem lenne meglepő, ha az OECD jelentése is kemény kritikával illetné a magyar gazdaságpolitikát. A tanácsadó funkciót ellátó nemzetközi szervezet megnyilatkozásainak kisebb a súlya, mint például az EB-nek vagy az IMF-nek, ugyanakkor ezúttal mégiscsak sajátos jelentőséggel bírna, ha az OECD bírálná a kormányt, hiszen ez Matolcsy György kedvenc nemzetközi szervezete.

Míg a nemzetgazdasági miniszter az utóbbi két évben lépten-nyomon összerúgta a port a kormányt kritizáló külföldi intézményekkel, az OECD-vel jó viszonyban maradt, és tavaly például azt mondta, a Széll Kálmán-tervben a kormány az OECD által ajánlott gazdaságpolitikát követi.

Cséfalvay dicsérte a jelentést

A szervezetnek a Széll Kálmán-terv még tetszett is, azt követően viszont egyre több borúlátó véleményt közölt Magyarországról. Az egyik legbeszédesebb, hogy 2012-re már akkor is gazdasági visszaesést várt, amikor a kormány még fél-másfél százalékos, de még az Európai Bizottság is legalább félszázalékos növekedéssel számolt. Azóta Magyarország megítélése csak romlott és a nemzetközi környezet sem javult, így az OECD legfeljebb a korábbinál is komorabban kommentálhatja Matolcsy eredményeit.

Angel Gurra, az OECD főtitkára Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel

Bánkuti András

Egyelőre felhőtlen a kormány és az OECD viszonya, és az országjelentés januári előzeteséről Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csupa elismeréssel nyilatkozott, és méltatta, hogy az OECD szakmai, tényekre alapozott véleményt mond a magyar gazdaságpolitikáról. Mint mondta, a kormány és a nemzetközi szervezet egyaránt a pénzügyi stabilizációt, a kiszámíthatóságot, az adósságcsökkentést, a gazdasági növekedés erősítését, a foglalkoztatás javítását és az egészségügy hatékonyságának erősítését tekinti prioritásának Magyarországon.

Az államtitkárnak azonban nagyjából éppen azokat a területeket sikerült kiemelnie, amelyekkel kapcsolatban komoly kifogásokat fogalmazhat meg egy olyan szervezet, amely a magyar gazdaságpolitikát elemzi. Az ugyanis az elmúlt két évben nélkülözte a kiszámíthatóságot, vegyük csak a meglepetésszerűen, visszamenőleg is kivetett válságadókat, a csaknem azonnali adóemeléseket, a bankokat veszteségbe fordító végtörlesztést vagy a költségvetés követhetetlen módosítgatását. Ugyanez a helyzet az újabb és újabb kiigazító csomagokkal, amelyeknél már csaknem lehetetlen megállapítani, mihez képest és mennyivel javítják majd a költségvetés egyenlegét.

Cséfalvay ugyan a gazdaságpolitika prioritásai között a pénzügyi stabilizációt is emlegette, az OECD 2011 végén éppen e téren bírálta Magyarországot, és felszólította a kormányt a végtörlesztési program felszámolására, illetve javasolta, hogy kössön megállapodást az IMF-fel.

Trükkökkel egyensúlyozott a kormány

A kormány már az OECD legutóbbi, 2010-es országjelentésének sem felelt meg, hiszen akkor a szervezet éppen azt írta, hogy Magyarországnak a növekedés helyreállítása érdekében kiegyensúlyozott gazdaságpolitikára van szüksége. Az OECD méltatta a Bajnai-kormány által végrehajtott költségvetési konszolidációt (és az új kormány által azóta bábintézménnyé degradált Költségvetési Tanácsot), és a fiskális szigor folytatását javasolta.

Ebben azonban a kabinet felemás kudarcot vallott: a költségvetési egyensúlyt számszerűleg többé-kevésbé elérte, de csak drasztikus, a gazdaságot visszavető bevételnövelésekkel (2010-ben a bankadóval és a válságadókkal, illetve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak elvonásával, tavaly pedig csaknem a teljes nyugdíjvagyon államosításával).

AP

Erre mindenekelőtt azért volt szükség, hogy a kormány betömje a személyi jövedelemadó-csökkentéssel ütött hatalmas (közel 500 milliárdos) lyukat a költségvetésben. Az OECD ezzel ellentében 2010-es országjelentésében úgy látta, hogy az adócsökkentésnek az állami kiadások tartós csökkentésével, illetve átfogó vagyonadózással, vagyis nem átmeneti bevételekkel kell megteremteni a fedezetét. Hiába hangsúlyozza az NGM államtitkára az adósságcsökkentés fontosságát, a kormánynak nem sikerült elérni a tavaly bejelentett ambiciózus államadósság-csökkentést sem.

Az idei és a jövő évi költségvetési egyensúly még csak ígéret, és bár az átláthatatlanság miatt lehetetlen megjósolni a végeredményt, elvileg megvalósulhat, ha a betervezett hatalmas (csak idén 1500 milliárd forintos) kiigazítást képes lesz végrehajtani a kormány.

Növekedésellenes gazdaságpolitika

Két évvel ezelőtti jelentésében az OECD olyan szerkezeti reformokat javasolt, amelyek fenntartható növekedési pályára állítják a gazdaságot. A gazdasági növekedés erősítése az idei jelentésben is megjelenik, amivel január elején Cséfalvay Zoltán ugyancsak egyetértett. A növekedést támogató szerkezeti reformoknak azonban inkább az ellenkezője látszik a legtöbb fronton, a potenciális gazdasági növekedésünk pedig a 2-3 évvel ezelőtti 2,5 százalékos szintről 1,5 százalék környékére csökkent.

Ami a történet reformrészét illeti, a legnagyobb kudarcot a munkaerő-piaci reform területén figyelhetjük meg: az egymillió (vagy 2014-ig 300 ezer) új munkahely időarányosan láthatóan nem akar összejönni. Ennek okai a sajnálatosan elhúzódó dekonjunktúra mellett döntő részben kormányzati intézkedések voltak: a jelentős minimálbér-emelés, a rossz szerkezetű adócsökkentés és a közmunkaprogram. A minimálbér-emelés miatt a cégek kevesebb munkavállalót tudnak alkalmazni, ráadásul éppen azokat nem, akiknek a munkája kevesebbet ér a bérminimumnál.

Bár a munkát terhelő adók - az OECD 2010-es ajánlásaival összhangban - a személyi jövedelemadó-csökkentésnek köszönhetően mérséklődtek, és a fogyasztást terhelő adók nőttek, az adócsökkentés szerkezete a foglalkoztatás felől nézve nem mondható túl sikeresnek: az adóterheket ugyanis a magasabb jövedelemsávokban csökkentették, míg a legalsókban jelentősen növelték.

A közmunkaprogram sem vált be: a kormány ugyan jelentősen megemelte a vonatkozó előirányzatot, az érintetteket azonban tartósan nem tudja a munkaerőpiacon tartani, ellenben tartós állami kiadásokat generál.

A többi reform is furán fest

Az OECD azt is ajánlotta 2010-ben, hogy a magyar kormány serkentse az innovációt a termelékenység növelése érdekében. Ennek az idei évtől éppen az ellenkezője valósul meg. Nagy kérdés az is, hogy a Széll Kálmán-tervben beígért közösségi közlekedési reformból képes lesz-e bármit is megvalósítani a kormány, eddig ugyanis nem sokat sikerült.

Hasonló kérdőjeleket tehetünk a Széll Kálmán-tervben beígért nyugdíjreformhoz is (melynek folytatását az OECD szintén javasolta 2010-ben), ugyanis a korhatár alatti nyugdíjak, valamint a rokkantnyugdíjazás szigorításával a kormánynak már az uniós pénzügyminiszterek tavaly decemberi jelentése szerint is csak a betervezett megtakarítás felét sikerült elérnie.

A felsőoktatási reform akár pozitív eredményt is hozhatna, ha azt vesszük, hogy a támogatott helyek átszervezése és szűkítése jobban alkalmazkodik a munkaerő-piaci helyzethez és a költségvetés teherbíró képességéhez. Csakhogy az új diákhitelrendszerrel olyan rizikót vállalt a kormány, ami az egész átalakítás értelmét megkérdőjelezi.