hvg.hu: Meddig élhet a múlt héten elfogadott jövő évi költségvetés?

Romhányi Balázs: Szögezzük le, hogy a 2012-es költségvetés, ahogyan az a Magyar Közlönyben meg fog jelenni, nem más, mint intézményesített hazugság. Tudniillik nem csak a szakértők, hanem gyakorlatilag hivatalosan a kormány is tudja, hogy ebben a költségvetésben az összes külső tétel rossz.

hvg.hu: Konkrétan melyek ezek?

R. B.: Az adóbevételek, a nyugdíjkiadások, a munkanélküli segély, minden, ami a makrogazdasági mutatóktól függ. Ugyanis az történt, hogy a kormány már hivatalosan is bevallotta, hogy nem azzal a makropályával számol, amelyikre a költségvetési törvényjavaslat készült. A parlament viszont a külső tételek tekintetében az októberben benyújtott költségvetés számait fogadta el, amelyben például az állam bevételeit és kiadásait 1,5 százalékos növekedés és 268 forintos euró árfolyam feltételezésével számolták ki. Csak azokat változtatták meg, amelyek esetében a szabályozás változott, mint például az eva. De például az szja-hoz egyáltalán nem nyúltak hozzá, holott félszázalékos gazdasági növekedés mellett bizonyára a kormány is más bérnövekedést vár, mint amire az eredetileg tervezett másfél százalékos gazdasági növekedés mellett számított és amire az szja-bevételi előrejelzést alapozta.

hvg.hu: Milyen következményei lesznek ennek?

R. B.: Mindenekelőtt az, hogy amikor majd 2012-ben hónapról hónapra érkeznek költségvetési adatok, senki nem fogja tudni, hol tartunk. Azt sem lehet majd tudni, hogy min kell meglepődni. Mondok egy példát: tegyük fel, hogy a költségvetésben szereplő eva bevételi tervszám és az eddigi évek tapasztalatai alapján készítünk egy becslést a januárban várható eva-bevételre, de januárban ennél a becslésnél 3 milliárd forinttal kevesebb folyik be. Akkor mi van? Hárommilliárd nem nagy tétel a teljes eva-bevételhez képest, de ha felszorozzuk tizenkettővel, akkor a 36 milliárd forintos elcsúszás egyetlen soron már egyáltalán nem elhanyagolható. Akkor mihez viszonyítsuk az eva-bevételeket januárban? Ahhoz, ami a közlönyben megjelenik? Arról az egyről biztosan tudjuk, hogy rossz. Persze lehet nézni például a független szervezetek, mint a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest, vagy az MNB becsléseit, de ez biztosan nem építi a kormány hitelességét.

Romhányi Balázs

Stiller Ákos

Eggyel messzebbre tekintve, 2012 tavaszán mit fog tartalmazni a konvergenciaprogram, vagy ősszel mire épül majd a 2013-as költségvetés? Vagy még messzebbre tekintve, belegondolhatunk a zárszámadás problémájába 2013 nyarán. Milyen indoklást lehet majd fűzni a tényhez, hogy az eva-, az áfa-, az szja-, a járulék- és egyéb bevételek összesen százmilliárdokkal eltérnek a törvényi tervszámtól? Az lesz majd az indok, hogy „a tervszámokat már a megszavazásukkor sem gondoltuk komolyan”?

hvg.hu: Volt már ilyen a rendszerváltás óta?

R. B.: Nem és most sem lesz. Nagy összegben mernék fogadni arra, hogy nem ez a költségvetés lesz a zárszámadás alapja. Rövid időn belül valahogyan át fogja írni a kormány, a parlament pedig megszavazza. Egy ilyen procedúrával azonban a kormány saját magát és az apparátust fosztja meg a tanulás lehetőségétől.

Amit jelenleg a politikai szektor és a kormányzat művel a költségvetési döntéshozatal és intézményműködtetés vonatkozásában, az egyszerűen tragikus. Pedig néha még az is nyilvánvaló, hogy nem szándékosan teszi. Kizártnak tartom például, hogy tudatos döntés alapján támogatta volna a kormány azokat a módosító javaslatokat, amelyek keretében kormánypárti képviselők 60-70 milliárd forintot szórtak el. Rendkívül fontos eredménynek tekintem a civil kontroll fejlődésében, hogy erre az esetre szinte minden fontos médium lecsapott, de ez ismét csak annak az ékes példája, hogy a kormányzati döntés előkészítésben alapvető mechanizmusok nem működnek.

hvg.hu: A módosításokról azonban feltehetően egyeztet a kormány a kormánypártokkal.

R. B.: Arról biztosan voltak nagyon magas szintű egyeztetések, hogy mire mennek a pénzek, csak arról nem esett szó, hogy ezek a pénzek honnan jönnek majd. Jogilag még hatályban van, de a gyakorlat már messze „meghaladta” a kötelező ellentételezés elvét. Ez azt mondja ki, hogy minden törvénymódosításnak, amely a bevételeket csökkenti, vagy a kiadásokat növeli egyúttal a szükséges fedezetet is tartalmaznia kell. Amikor például a kormány úgy döntött, hogy támogat, a parlament pedig megszavazott bizonyos módosítókat (az egyik például vasúti hidak és acélszerkezetek felújítására több milliárd forintot biztosít), vajon belegondoltak-e az illetékesek, hogy az ellentételezéshez a magán-nyugdíjpénztári befizetésekre kell majd rátennie az államnak a kezét? Az eredeti költségvetési törvényjavaslat ezekkel a befizetésekkel még nem számolt. Ha nem következett volna be a képviselői módosítások miatti 60-70 milliárdos elcsúszás, akkor a magán-nyugdíjpénztári befizetések „megússzák”? Azt ugye azért érezzük, hogy ez a kettő nincs arányban egymással? Ez így nem lehetett valami „jól kitervelt” stratégia.

hvg.hu: Az elcsúszást és a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedést végül egy 320 milliárdos kiigazítással kezelte a kormány. Elég lesz?

R. B.: A 320 milliárd forintos kiigazító csomag sem ér annyit, amennyinek látszik. Legfeljebb 120 milliárdos kiigazításról beszélhetünk, hiszen a maradék 200 pusztán abból áll, hogy a kormány gyakorlatilag már elfogadás előtt felhasználja a költségvetésbe makrogazdasági kockázatokra eredetileg betervezett tartalékokat.

hvg.hu: Mi a logika ebben a kapkodásban? Mára a kormány is megtapasztalhatta, hogy a kontrollálatlan és meggondolatlan intézkedések által okozott problémák a saját fejére hullnak végül vissza.

R. B.: A döntések mögötti logika kiindulópontja, nekem úgy tűnik, az a szándék volt, hogy a kormány komoly változásokat akar Magyarországon. Valószínűleg azzal is számoltak, hogy komoly lobbicsoportok megpróbálnak majd ellenállni a változásoknak. Felmerülhetett, hogy egy fékekből és ellensúlyokból álló, kifinomult rendszerben, amilyen Magyarországon korábban azért működött, az efféle ellenállás annyira le fogja lassítani a változások keresztülvitelét, hogy nem tudnak majd egyről a kettőre jutni még abban az időszakban, amíg rendelkezésre áll a kétharmados parlamenti többség.

Stiller Ákos

Így juthattak el ahhoz az ötlethez, hogy a kétharmados parlamenti támogatással teremtenek egy másfél-két éves kvázi ex lex állapotot. Így nyer számomra értelmet a kormányzat által sokat emlegetett „forradalom” szó. Ha jól értem, az az elgondolás, hogy Magyarországot ebben az ex lex időszakban átalakítják, majd az új helyzetet nem fékek és ellensúlyok elvén – esetleg kicsit máshogy – működő intézményekkel, hanem a mindenkori egyszerű parlamenti többség által meg nem változtatható törvényekkel próbálják meg stabilizálni a következő húsz, ötven, vagy száz évre. Szerintük a törvények helyettesítik az intézményeket. Ezt a képet némileg árnyalja, hogy azokat az intézményeket viszont megerősítik, amelyek felett a politikai kontroll egy-egy személy lecserélésvel megszerezhető.

Ez alapvetően már nem a közgazdasági elemzés terelüte. Ebből a szempontból sokkal fontosabb probléma, hogy egy ilyen ex lex állapot gyakorlatilag lehetetlenné teszi a kormányzati hitelesség megszerzését a ciklus végéig. A most bebetonozandó szabályok hitelessége messze hosszabb idő alatt épülhet fel, pusztán azért, mert az ex lex alatt saját maguk sem tartották be őket. Gondolok itt például az egykulcsos adóra, az adósságráta csökkentésére vagy az adótörvények módosítását kötelezően megelőző felkészülési időre.

hvg.hu: A törvényekkel azonban úgy tűnik, sok esetben éppen az ex lexet, a kormány és a kormánypárt törvények feletti pozícióját betonozzák be. A Költségvetési Tanács például a kormány kiszolgálója lehet a következő években, de ilyen eset az is, hogy az új államháztartási törvény lebutítja a középtávú kitekintést, amit a költségvetéshez minden évben be kell nyújtani.

R. B.: Legjobb értelemben vett politikai kérdés a parlament és a kormány közötti hatalommegosztás módja. Magyarország eddig középutasnak számított ebben a tekintetben, bár sajnos a szerepek folyamatosan, és – leginkább a felelősségek elkenésének céljával – sokszor tudatosan keveredtek. A jelenlegi szabályozás a hatalmi súlyt gyakorlatilag egyre inkább a kormány irányába tolja. A hatalommegosztás kérdésétől azonban teljesen függetleníteni kellene az átláthatóság kérdését. A kormány szemmel láthatólag úgy gondolja, hogy az átláthatóság korlátozza a döntési mozgásterét. Érdekes kérdés, hogy az átláthatóság lehet-e akadálya bizonyos helyzetekben a közjót szolgáló döntések meghozatalának, az viszont biztos, hogy az átláthatóság megszüntetésével a kormány saját magát csapja be elsőként.

hvg.hu: Csakhogy, ha sokan látnák, mi történik a költségvetésben, annál nagyobb lenne a kontroll a kormány felett.

R. B.: Ez igaz, de vegyük elő a klasszikus példát! Ha a köztársaságot hajóként képzeljük el, ahhoz hogy ellássa a feladatát, először is kell egy megfelelő hajó, ami nem süllyed el, aztán szükség van alkalmas legénységre és kapitányra, és persze kell az iránytű is, ami manapság inkább egy GPS. Tudnunk kell, hol vagyunk, merre megyünk, milyen tempóban, kell egy útiterv, és így tovább.

A középtávú kitekintés lebutítása vagy a Költségvetési Tanács mint funkció megszüntetése gyakorlatilag azt jelenti, hogy kidobtuk a GPS-t. Persze a GPS önmagában nem korlátozza a hajó mozgását, de ha a kormányos megszabadul tőle, létfontosságú információktól fosztja meg magát.

hvg.hu: Hacsak nem rossz irányba vinné az utasokat, és azok látván, amit a GPS mutat esetleg megpróbálnák ezt megakadályozni.

R. B.: Ez azonban egy alapkérdést vet fel: a kormány azért dobja ki a GPS-t, mert rossz irányba akar minket vinni? Tudja, hogy rossz felé megy?

hvg.hu: Tegyük fel, a kormány jónak gondolja az irányt, de attól tart, hogy az utasoknak nem tetszene.

R. B.: A kormány a jelek szerint meg van győződve a kommunikáció mindenhatóságáról. Mintha azt mondaná, mindegy mit csinálunk, csak az a fontos, hogy jól kommunikáljuk. Leginkább azt, ha nem csinálunk semmit. Másfelől azonban nem érthető, miért rettegnek attól, hogy átláthatóságot biztosítsanak. Nem hisznek abban, hogy azt, ami kijönne egy középtávú kitekintésből, képesek lennének úgy kommunikálni, hogy ne szakadjon a fejükre? Miért nem hisznek?

Már az is nagy előrelépés lenne, ha legalább saját magának, titokban készítene a kormány hatásvizsgálatokat. Azonban nyilvánvalóan nem ez történik. Az oktatási államtitkár gyakorlatilag sértésnek vette azt a sajtóértesülést, hogy hatásvizsgálatot készített a köznevelési törvénytervezethez. Aztán mégis előkerült egy, amitől elhatárolódott, de senki nem kérdezte meg, hogy „miért, ő miből dolgozott?”. Ez önmagában szürreális. Éppen a mostani kormány készítette azt a kétharmados jogalkotási törvényt, amely szerint most már nem csak általános gazdasági, hanem kifejezetten költségvetési hatásvizsgálatot is kötelező mellékelni minden törvényjavaslathoz.

hvg.hu: Viszont amit a kormány mond, hogy 299,4 forintos euró árfolyam és 0,5 százalékos gazdasági növekedés feltételezésével újraszámolta a költségvetést, arra utal, hogy a fiókban van néhány számítása.

R. B.: Biztosan vannak valamiféle számítások. Csakhogy akkor a minőségük valószínűleg nem üti meg az elégséges szintet, hiszen semmilyen érdemi kontrollnak nem lettek kitéve. Az a hivatalos levezetés például, ami bejárta sajtót arról, hogy „10 százalék leértékelődés egyenlő 100 milliárd forint költségvetési egyenlegromlás”, egyértelműen hibás.

hvg.hu: Maradva a hajóhasonlatnál, mit gondol a legénységről? Az elmúlt másfél év alapján képes lesz-e ez az apparátus kontroll alatt tartani a jövő évi rendkívül feszített költségvetést?

R. B.: Az teljesen biztos, hogy az apparátusból sokkal jobb teljesítményt is ki lehetne hozni. Az első és legfontosabb akadály már ott felmerül, hogy a politikai vezetés nem is támaszt megfelelő elvárást. Ennek részben oka, részben következménye, hogy a költségvetésben csak a pénzösszegek szerepelnek, az már nincs tisztázva, hogy pontosan mit is akar a kormány ezekkel elérni. Vegyük például a már említett módosító javaslatot a vasúti hidak és acélszerkezetek felújításáról. A parlament megszavazta rá a több mint hárommilliárd forintot. Pedig még az sem szerepelt a javaslatban, hogy pontosan melyik hidakat és miért akarjuk felújítani. Abban biztosak lehetünk, hogy ez a pénz el lesz költve, de honnan fogjuk tudni, hogy elérte-e a célját, ha azt sem tudjuk, mi a cél?

Egy ilyen javaslat például tartalmazhatná azt, hogy van ez és ez a híd, és azért kell pénzt áldoznunk rá, mert különben 5 éven belül nem lehet rajta közlekedni és akkor ennyi meg ennyi ember munkába járása lesz sokkal nehezebb vagy kénytelenek lesznek a kamionok keresztül menni a közeli városon. A történetnek azonban ezzel nincs vége: miért is gondoljuk azt, hogy ennek a hárommilliárd forintnak éppen idén ez a lehető legjobb felhasználása? Erre adhatna választ a hatásvizsgálat. Csakhogy ez nem számolható ki zárószavazás előtti módosítások tempójában.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mi lesz, ha a kormány nem állapodik meg a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval egy új hitelkeretről?

R. B.: Ha nem lesz IMF-megállapodás, az óriási költségekkel járhat Magyarországnak. Valójában nem az a kérdés, hogy lesz-e megállapodás, hanem hogy mikorra, és azelőtt még hány és mekkora turbulenciát fogunk átélni.

hvg.hu: Mekkora turbulenciákat képzeljünk el? Az államcsőd benne van a pakliban?

R. B.: Egy állam csak akkor megy csődbe, ha csődbe akar menni. A fizetési kötelezettség így vagy úgy mindig megoldható. Az egy stratégiai döntés, ha egy ország kisebbik rosszként azt választja, hogy hagyja súlyosan sérülni a külkapcsolatait, de inkább nem fizeti az adósságait. Egy olyan ország esetében, mint Magyarország, ahol nyersanyag nincs, viszont az import értéke eléri a GDP nyolcvan százalékát, ilyen helyzet nem tud előállni.

Az IMF-re leginkább a hitelesség miatt van szükségünk. Ha most kitalálná a magyar kormány a következő három évre a világ legjobb gazdaságpolitikáját, akkor is szüksége lenne az IMF-re, hogy elhitesse, meg is fogja csinálni. A következő két évben ugyanis biztosan lesznek olyan pillanatok, amikor a kormánypártok rövid távú érdeke azt diktálná, hogy a kormány ne azt hajtsa végre, amit bevállalt. És akkor szükség lesz egy elköteleződési technikára, jelen esetben egy külső szervezetre, amely képes kikényszeríteni a végrehajtást. Amíg a kormány nem látja be, hogy kiszámíthatóságot kell teremteni, addig megyünk lefele a lejtőn.

hvg.hu: Elemzők szerint ezt segíthetné elő a Széll Kálmán-terv következetes végrehajtása is. A jövő évre vonatkozó terveknek mekkora része köszön vissza a jövő évi költségvetésben? A kormány szerint a 2012-es tervek több mint 80 százaléka bele került a büdzsébe.

R. B.: A Széll Kálmánról elnevezett kiigazítási program nyomán született törvényekről nehéz megmondani, hogy ezt tervezte-e a kormány. Egy részükről tudjuk, hogy nem. A nyugdíjrendszer, illetve a korhatár alatti nyugdíjak vonatkozásában nagyon kevés cél valósul meg. A problémát elodázták három évre: felülvizsgálatok lesznek, és aki munkaképes, annak elindul majd egy hároméves periódus, ami alatt őt rehabilitálják. Kérdés, hogy később visszavezethető lesz-e a munkaerőpiacra, vagy csak ugyanaz a helyzet áll megint elő, amiben most is vagyunk. Az e-útdíjat már hivatalosan is levették a napirendről, pedig nem kis tétel.

Bár a munkanélküli segélyt jelentősen csökkentette a kormány, mind az IMF, mind az OECD kifogásolta ezt, hiszen 3 hónapra lenyomni a munkanélküli ellátást, ilyen helyzetben nem biztos, hogy célravezető. A másik oldalon azt a pénzt, amit itt megtakarít, a 132 milliárd forintra duzzasztott közmunkaprogramba csatornázza a kormány. Mit fog csinálni ennyi pénzért 200 ezer közmunkás? Azt sem tudjuk, hogy mit akarunk elérni. Bélyeget nyalni, szemetet szedni fel lehet őket venni, de értelmes infrastruktúrafejlesztéseket csak közmunkásokkal nem lehet csinálni, a szakmunkára, anyagra, technológiára meg nincs pénz a költségvetésben.

A közlekedési reformból, a MÁV átalakításából nem lett semmi, sőt a Malév jövő évi veszteségeire nulla forintot terveztek be, ami az eddigi működés fényében tökéletesen irreális. Az önkormányzati rendszer részleges reformja egyelőre úgy tűnik, szintén nem fogja megoldani az alapvető problémákat. Összességében egyelőre csak a problémák halmazát látom, a megoldásokat kevésbé.