Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bankoknak több ideje lesz arra, hogy feltöltsék likvid tartalékaikat, és ezzel elkerüljék az összeomlást egy újabb pénzügyi válság esetén. Erről döntött a nemzetközi pénzpiacok szabályozásáért felelős Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság.
A döntés értelmében a bankoknak 2015 helyett 2019-ig kell fokozatosan emelni az úgynevezett likviditási rátát (liquidity coverage ratio - LCR), és 2015-ben az előírt tartaléknak csak a 60 százalékával kell rendelkezniük. Emellett a likviditási tartalékba beszámíthatóak a gyorsan pénzzé tehető állami és vállalati kötvényeken kívül a jelzálogpapírok, sőt, bizonyos feltételekkel akár még részvények is.
A bázeli bizottságot az késztette erre a döntésre, hogy a likviditási előírások szigorítása ne vesse vissza a bankok hitelezési képességét, és ezáltal a gazdasági növekedés kibontakozását.
A G20-as országok állam- és kormányfői 2010 novemberében hagyták jóvá a szigorúbb banki tőke- és likviditási követelményeket előíró Bázel III szabályozás bevezetését. Az új előírások szerint a bankok kötelező tőketartalék-rátája 2,5 százalékról 7 százalékra emelkedik, de egyes rendszerkockázati jelentőségű bankoknak még ennél is magasabb tőketartalékkal kell működniük.
A Bázel III ezenkívül a banki mérlegek méretére, illetve a likviditási helyzetre nézve is új előírásokat fogalmazott meg, és a bankokat az eddiginél több likvid eszköz tartására kötelezik.
A korábbinál szigorúbb tőkemegfelelési mutatók elvileg 2013 eleje óta élnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.