Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkezdődött a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a kampánynyitó rendezvényen újságíróknak elmondta: a magyar görögdinnye népszerűsítése addig folyik majd az önkéntesen részt vevő nagy áruházláncok üzleteiben, amíg a magyar kínálat piacon lesz. Az előrejelzések szerint a szezon szeptember elején fejeződik be.
Kijelentette: a magyar dinnye népszerűsítése 2010-ben kezdődött, és az elmúlt évek munkája meghozta eredményét. Míg korábban csökkent a termőterület, addig az idén országos átlagban 15-20 százalékkal, Békés megyében - az ország egyik legjelentősebb termőhelyén - pedig 25 százalékkal nőtt a dinnye termőterülete. A termésbecslés alapján az idén 200-250 ezer tonna görögdinnye várható, szemben a múlt évi 170 ezer tonnával.
Az államtitkár felhívta a figyelmet: az adatok azt mutatják, a magyar görögdinnyét népszerűsítő kampány elérte a célját, egyre nagyobb mennyiség fogy belföldön ebből a gyümölcsből. Tavaly a magyar dinnye 60 százalékát már belföldön értékesítették, és a cél az, hogy az eladás tovább növekedjen.
Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcs termékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos és Oravecz Tamás, a dinnyetermelők egyesületének elnöke elmondta, hogy jelenleg mintegy 5 ezer ember dolgozik a dinnyeföldeken, a jövő héten pedig - amikor a szezon teljesen beindul - már 10 ezren fognak.
Annak ellenére, hogy a dinnyeszezon kezdete kicsit késett, minden feltétel adott, hogy első osztályú magyar görögdinnyét vásárolhassanak a vevők a következő hetekben. Az MTI kérdésére a két szakember közölte: a termelők jelenleg - minőségtől függően - 45-55 forintot kapnak a dinnye kilójáért, ez a szezon végére valószínűleg mintegy 10 forinttal csökken.
Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke emlékeztetett arra, hogy tíz éve a magyar görögdinnye termőterülete még elérte 10 ezer hektárt, Magyarország pedig a világ harmadik legnagyobb dinnyeexportőre volt, 2010-re azonban a termőterület 5 ezer hektár alá csökkent. A Vidékfejlesztési Minisztérium ekkor hirdette meg a nemzeti dinnyeprogramot, aminek eredményeként a negatív folyamatok megfordultak, és a terület nagysága 15-20 százalékkal nőtt.
A terv az, hogy 6-8 ezer hektár legyen a magyar görögdinnye termőterülete, és Magyarország lássa el görögdinnyével Európát abban az időszakban, amikor a déli országokból származó gyümölcs elfogy a piacról.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: ameddig a magyar görögdinnye beszerezhető a magyar piacon, addig a CBA üzleteiben népszerűsítik ezt a terméket. Az áruházlánc önként vállalta, hogy csak magyar dinnyét árusít üzleteiben attól kezdve, amikor a jó minőségű magyar görögdinnye megjelenik a piacon. Tájékoztatása szerint 2011-hez képest 2012-ben a dinnyeértékesítés mintegy 10 százalékkal nőtt a CBA-üzletekben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.