Gondoskodó munkaadó – Adjon-e lakáscélú támogatást a cég a munkavállalóinak?
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
Kevin O'Rourke és Alan Taylor közgazdászok egy tanulmányban összehasonlították az Egyesült Államokat (USA) az eurózónával, arra a kérdésre keresve a választ, hogy miként lehet működőképes az Egyesült Államok monetáris uniója, miközben az eurózóna egyik válságból esik át a másikba. Az eurózóna nem lehet sikeres, mert ennyi ország nem tud úgy működni, hogy ugyanazt a devizát használják, és ugyanaz a jegybankjuk – vélik sokan a válságot követően. Az USA-ban működik. Hogyan lehetséges ez? – teszi fel a kérdés a Pénzügyi Szemle Online blogja.
Az Egyesült Államok sem tökéletesen homogén, ez kétségtelen, ott is vannak fejlettebb és fejletlenebb államok, így az USA-ra is igaz, hogy nem minden állam számára ugyanaz az optimális monetáris politika. Ezek a különbségek ugyanakkor a tengerentúlon jóval kisebbek, mint az eurózónában. A gazdasági ereje alapján legmagasabb és legalacsonyabb kamatot igénylő állam kívánt kamatszintje között mindössze 2,0 százalékpont van, ha tehát a Fed "valahova ide" lövi be az alapkamatot, akkor megközelítőleg mindenki számára optimálishoz közeli lesz a kamatszint. Ezzel szemben az eurózónában a válság előtt a periféria országok az aktuális EKB-kamatnál jellemzően 300 bázisponttal magasabb kamatot igényeltek volna, míg a válság után ugyanezen országok a valós alapkamatnál 5-700 bázisponttal alacsonyabbat.
Az Egyesült Államok egy jóval kiforrottabb monetáris unió, mint az eurózóna, tehát az USA államai jóval integráltabb gazdasági közösséget alkotnak, mint az eurózóna. Emellett közös európai költségvetés gyakorlatilag nincs – a GDP 1 százalékát kitevő közös kassza inkább csak jelképesnek mondható –, a munkaerő mobilitása és a belső export/import GDP-hez mért aránya a negyede az amerikainak, az egyes tagországok pedig nagyon is eltérően reagálnak a válságokra. Az EKB-nak ilyen különbségek mellett gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy mindenki számára optimális – vagy ahhoz közeli – monetáris politikát folytasson, ami nehezíti a válságból történő kilábalást és a hosszú távú sikeres együttműködést. A jó hír az, hogy az államok közötti együttélést több mint két évszázada gyakorló USA is botladozott eleinte
