Matolcsy önmaga ellenőre lett a KT-ban

Önmaga ellenőre lett Matolcsy György, miután márciusban átköltözött a Nemzetgazdasági Minisztériumból a Magyar Nemzeti Bankba. Mivel a Költségvetési Tanács három tagja közül az egyik a jegybank mindenkori elnöke, mostantól ő fogja megítélni, hogy a minisztersége idején hozott költségvetési törvény hiánycélja teljesíthető-e, és hogy a későbbi módosító indítványok nem veszélyeztetik-e az államadósságra vonatkozó szabályok betartását. E tekintetben nem feltétlenül előny, hogy a miniszterből lett jegybankelnöknek van rutinja a költségvetés módosítgatásában: tavaly legalább tízszer átírták a törvényt, és év közben többször megváltoztatták az adózási jogszabályokat is. Ami pedig Matolcsy önkritikára való hajlamát illeti, miniszterként durván kioktatta a Költségvetési Tanács két korábbi elnökét, Járai Zsigmondot és Kopits Györgyöt, mert bírálni merészelték.

Domokos, Kovács És Simor

Zagyi Tibor

 Az ikresítéssel Matolcsy nincs egyedül: két éve Balsai Istvánt, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes elnökét teleportálták az Alkotmánybíróságba, hogy önmaga utólagos bírája legyen. A taláros testületről szóló törvény nem zárta ki az efféle összeférhetetlenséget, miként az elvileg független Költségvetési Tanácsról szóló jogszabályok sem tiltják, hogy valamelyik tagja egy kormányfői jobbkéz legyen. E visszásságot az sem kisebbíti, hogy a testület összetétele, magasztos feladatához viszonyítva, eddig sem volt rendben. Még kevésbé az az adósságszabály, amelynek betartására ügyelnie kell.

Az eredeti, személyi összetételében valóban független Költségvetési Tanácsot a parlamenti kétharmad 2010 őszén elcsapta (lásd Éllovasból sereghajtó című írásunkat), az új triászt pedig alá- és fölérendeltségek hálózták át. A testület új elnöke, Járai Zsigmond a jegybank felügyelőbizottsági elnökeként, valamint az egyik tag, Domokos László a jegybank gazdálkodását is ellenőrző Állami Számvevőszék elnökeként egyúttal a harmadik tag, az akkori MNB-elnök Simor András „felettesei” voltak, eredeti mandátumuk alapján beletekinthettek tagtársuk ténykedésébe. Ebben a felállásban is kétharmada volt a kormánynak, amennyiben Járai Orbán Viktor bizalmasa, Domokos pedig a Fidesz erős embere volt. Az arány azzal változott meg, hogy Járai leköszönt elnöki megbízatásáról (ezt követően rögvest Matolcsy kritikusa lett). Őt az Állami Számvevőszéknél pallérozódott, az ellentétes vélemények összecsiszolásában bízvást nagymesteri címet kiérdemlő Kovács Árpád követte. Márciusban a Simor–Matolcsy-cserével visszaállt a régi rend, az eredeti pártkötődések alapján a kormányzat visszanyerte kétharmados többségét.

 Nem ilyennek képzeli a mértékadó nemzetközi szakirodalom az államháztartás egyensúlyán őrködő fiskális tanácsokat. Az Európai Bizottság megbízásából Charles Wyplosz francia közgazdász készített összefoglaló elemzést – még a 2008-as pénzügyi válság előtt – az egyes országokban elfogadott költségvetési szabályokról és a betartásukat felügyelő testületekről, és megfogalmazott normatív követelményeket is. Ezek szerint a független költségvetési bizottságokba a legkiválóbb szakértőket neveznék ki, akik hosszú távra érvényes szabályrendszert alkotnának meg; felhatalmazásuk kiterjedne az adott időhorizonton az államadósság kívánatos mértékének meghatározására, a cél eléréséhez szükséges pálya megjelölésére, e keretek között az éves költségvetési egyensúly megítélésére. Nem a költségvetési tervezet realitását vizsgálnák, ami számszaki kérdés, hanem a hosszabb távra érvényes fiskális célt kellene megjelölniük, ami a napi politikai szempontok kizárását, bölcsességet és előrelátást feltételez.

E szempontoknak nem felel meg a magyar Költségvetési Tanács. Két tagja, főállását tekintve, nem a fiskális fenntarthatóság akadémiai tudással felvértezett bajnoka; az egyik az árstabilitás felelőse, a másik pedig az állami működés ellenőre. Márpedig az inflációs célkövetés és az államadósság csökkenő pályán tartása nem ugyanazoknak a szempontoknak az érvényesítését jelenti. Egyetlen evidens példa: némi inflációval az államadósság hatékonyan csökkenthető, ez azonban ellentmond a jegybank törvényi kötelezettségének. Hasonlóképpen, a költségvetés megalapozottságának vizsgálatából – ami a számvevők eminens feladata – nem következik, hogy a benne megjelölt deficit megfelel a közép- vagy hosszú távú célrendszernek. Ráadásul a Költségvetési Tanácsnak nincs saját stábja – 2010-ben még volt –, emiatt a nemzetközi szervezetek időről időre elemzői kapacitásának megerősítését ajánlották. Ennek jegyében az elnök, Kovács Árpád összehozott egy ötfős titkárságot, amelyet az egykori adóhivatali elnök Kékesi László és a korábbi pénzügyminisztériumi főosztályvezető Varga Sándor erősít, továbbá kialkudott egy 60 millió forintos saját keretet az Országgyűlés Hivatalának büdzséjében. Így a jövőben makrogazdasági prognózisa elkészítéséhez a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a kormányzati megrendelésekkel kistafírozott Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzéseire támaszkodik – valamint barátaira, akik eddig önként és bérmentve segítették a munkáját.

Kormányzati büszkeség tárgya, hogy az adósságkövetelményeket ma már az alaptörvény, a Költségvetési Tanács feladatát sarkalatos törvény rögzíti. Csakhogy ezek meglehetősen gyenge és ellentmondásos szabályok. Az alaptörvényben célként megjelölt, a GDP 50 százalékában megszabott adósságmérték elérése évtizedekig eltarthat. Az MNB februárban készült technikai kivetítése alapján a mostani, csaknem 80 százalékról 15 év alatt csökkenhet 66 százalékra. E számításon ki is akadt a minisztersége utolsó napjait töltő Matolcsy, aki jegybankelnökként aligha enged majd meg efféle pesszimizmust, holott a Költségvetési Tanács tagjaként ezt a lehetőséget is mérlegelnie kellene. Bizakodóbb az MNB-nél a Századvég, amelynek elemzői – Balatoni András és Tóth G. Csaba – tavalyi elemzésükben 2 százalékos potenciális növekedést és 3 százalékos inflációt feltételezve arra az eredményre jutottak, hogy a maastrichti határértéknek számító 60 százalékos mutató 10, az alaptörvényben rögzített 50 százalékos ráta pedig 15 éven belül elérhető.

Amíg ez nem következik be, az államadósságnak évről évre csökkennie kell – áll az alaptörvényben –, leszámítva a recessziós időszakokat. A gazdasági stabilitásról szóló törvény pedig előírja, hogy az adott költségvetésben összegszerűen meg kell adni, várhatóan mennyi lesz a GDP és – az év utolsó napján – az államadósság, s utóbbinak a GDP-hez viszonyított aránya nem lehet nagyobb, mint egy évvel korábban. E passzus haszontalanságát az elmúlt négy hónap bizonyította (lásd Látszatkeltés című írásunkat): hiába írta át saját adatait már áprilisban a kormány, a változásnak semmiféle következménye nincs, hiszen nem létezik olyan jogszabály, hogy ennek megfelelően módosítani kellene a költségvetési törvényt. Ez nem is csoda, hiszen még az sincs definiálva, hogy a Költségvetési Tanácsnak melyik törvényváltozatot kell vizsgálnia: azt, amit a kormánytól megkap, vagy azt, amit az Országgyűlésnek benyújtanak. A kettő tavaly messze nem volt ugyanaz. Ráadásul a zárószavazás előtti módosító indítványok elemzésére a törvény egyetlen napot hagy a testületnek, holott ebben a fázisban a kormány olykor a teljes szöveget átírja.

Korlátozó szabály az is, hogy az államadósság (megelőző évhez viszonyított) növekedésének üteme nem haladhatja meg a várható infláció és a GDP növekedési üteme felének a különbségét. Ez csak 2015 után lép életbe, ami szerencse, hiszen a jelek szerint az idén nem sikerül betartani. A kormány ugyanis 3,2 százalékos inflációt és 0,7 százalékos növekedést vár, ennek megfelelően az adósság legfeljebb 2,95 százalékkal nőhet. A túlzottdeficit-eljárás keretében Brüsszelnek megküldött jelentés szerint azonban az adósság számszerű értéke az idén csaknem 3 százalékkal emelkedik. Ha pedig a forint tartósan gyengélkedik, még ennél is nagyobb mértékben.

Bár a nemzetközi szervezeteknek címzett kormányzati kommentárok hangsúlyozzák, hogy a mostani Költségvetési Tanács jogköre erősebb, mint elődjéé volt, mert akár meg is akaszthatja a büdzsé elfogadását, politikai értelemben az új testület jóval veszélytelenebb. Azt vizsgálja, hogy valamelyik módosító indítvány nem veszélyezteti-e az adósságszabály megsértését; a megalapozatlan módosító indítványokat már nem kell a kormány fejére olvasnia, saját prognózisát nem kell rákényszerítenie, sem technikai kivetítésekkel bosszantania. A szigorú fiskális szabályokkal összehangolandó intézményi jogkört szorgalmazó wyploszi mércével mérve gyenge, hiába rajzoltak neki fogakat az alaptörvényben.

FARKAS ZOLTÁN