szerző:
Murányi Krisztina
Tetszett a cikk?

Nem sokat teketóriáznak a budapesti olimpia támogatói, erős lobbizásba kezdtek bő egy hónappal az után, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024-es rendezés mellett foglalt állást. A budapesti - akár vidéki városokat is bevonó - olimpia rendezése simán belekerülhet 1000 milliárd forintba is, és ebbe még benne sincsenek a jóval többet felemésztő közlekedési fejlesztések. A kockázatok felett egy kicsit elegánsan átnéztek az olimpia támogatói egy e heti rendezvényen.

Megindult a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kampánya a budapesti olimpiarendezésért, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a Olympic Agenda 2020 című tervét elfogadták. Ennek alapján a 2-3 milliós, kisebb városoknak is lenne esélyük rendezésért pályázni a rugalmasabb elvárások mellett. A korábbi gyakorlat szerint csak metropoliszoknak volt reális esélyük rendezési jogot nyerni, a megalomán beruházásokat, ráfizetést és a szinte kötelező korrupciós ügyeket pedig demokratikus országok egyre kevésbé vállalták.

A KPMG múlt pénteken jelentette meg tanulmányát, amelyben arra a három kérdésre kerestek választ, hogy 1. nyerhet-e Budapest rendezési jogot, 2. képes-e megrendezni egy ekkora globális eseményt, és 3. milyen előnyei és hátrányai származnak a városnak és térségének a rendezésből. A tanulmány elsősorban abból a célból készült, hogy járják körbe, érdemes-e Magyarországnak a pályázatba belevágnia, érdemes-e még a konkrét pénzügyi vállalások előtt az olimpiáról gondolkodnia.

Álom vagy rémálom egy olimpia?

A tanulmányt bemutató e heti konferencián és a sajtótájékoztatón megszólalók egyhangúan a budapesti olimpiarendezés mellett foglaltak állást - ami nem is csoda, a konferencia előadóiról már előre lehetett tudni, nagy támogatói annak, hogy Magyarország megrendezze története első olimpiáját. A felszólalók gazdasági és érzelmi érvekre is alapozva lobbiztak az olimpiarendezés mellett - egyelőre annyi történt csupán, hogy egy hónappal ezelőtt a MOB javasolta Magyarországnak és Budapestnek, hogy támogassák a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezését. (2017-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, melyik város vagy ország rendezheti a 2024-es játékokat.)

Andrea Sartori tanulmányismertetőjében leszögezte, ezek a tervek nem egy részletes gazdasági hatástanulmány részei, hanem szakmai érvek, hosszú távú célok megfontolásra. A tanulmányban foglaltak alapján Magyarország esélyeit elsősorban a 2020-ra tervezett egyéb fejlesztési tervek segítik a magyarok hagyományos sportszeretete mellett. Így számíthatták ki, hogy a rendezéshez 2020-ig évente csupán a 2014-es GDP 0,1-0,2 százalékának megfelelő pénzre (vagyis becslésük szerint hat esztendőn át csupán évi 30-60 milliárd forintra) lenne szüksége az országnak. Azokat a terveket azonban, amelyeket ugyan érvelésükben a pro-oldalra állítottak, diszkréten nem számították az olimpia költségei közé, így a ferihegyi gyorsforgalmi út, a 3-as metró és a villamoshálózat felújítása, a hidak és autópályák korszerűsítésének költsége ehhez még hozzáadódna. Azzal érveltek ezek negligálása mellett, hogy ezek szerepelnek Budapest hivatalos városfejlesztési tervei között, vagyis úgyis megvalósulnának, ha nem lenne olimpia.

©

A gazdasági érvek mellett a szervezők Magyarország hagyományosan sikeres sportrendezvényei (F1, víziladba EB, úszó EB, és egyéb világ- és Európa-bajnokságok, a már megítélt 2017-es vizes VB, a szintén elnyert 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságból négy mérkőzés) hagyományába illesztenék az olimpiát. Londoni és riói mintára elsősorban elbontható és átalakítható létesítményekkel számolnak. Sartori szerint Magyarország földrajzi elhelyezkedése különösen jó helyszínné tenné a várost, a legtöbb európai főváros 9-12 órányi autóúton belül található, 2 nagy reptér (Ferihegy és a bécsi schwechati reptér) is található a közelében, valamint Közép-Kelet-Európában még soha nem rendezték meg a játékokat. Sartori szerint nagyon erős üzenete van annak, hogy nem sokkal az olimpiai döntés előtt rendezi meg Budapest a vizes világbajnokságot. Sartori ezt a “feelgood-faktort” említette az olimpia pozitív hatásai között, a nemzeti büszkeség és közös ügy, a sportélet fellendülése, illetve az építőipar és turizmus által teremtett munkahelyek mellett érvként.

Arról azonban, hogy mit hagynak a karikák maguk után, csak optimista tervek hangzottak el, pedig egyre több intő példa. Egy olimpia rendezése pénzügyileg nem biztos, hogy nyereséges, a járulékos hasznok nehezen számszerűsíthetők, a korrupció virágzását hozza el az építkezés, és Magyarországon van több más olyan terület (például oktatás, egészségügy, szegénység felszámolása), ahol elkélne az az eddig megjelent durva becslések szerint is 5000 milliárd forint körüli összeg, amelybe egy olimpia cakompakk belekerülne. Igaz, a NOB most újfajta koncepcióval vágna neki az olimpiának, belátva, hogy túl nagy teher a régi elvek mentén vállalni a világjátékokat.

A megszólalók kétségei a fenntarthatóság és az utólagos hasznosítás kérdéseire vonatkoztak. Az optimista álláspont szerint az olimpia az eltervezett infrastrukturális fejlesztéseknek szigorú határidőt szabna, valamint a nemzetközi és belföldi figyelem megnövekedése miatt az átláthatóság jobbá tételéhez is hozzájárulna. Előzetes számításaik szerint azok a költségek, amelyek kizárólag az olimpia kiadásai, azok 7-10 évig a 2014-es GDP 0,1-0,2 százalékát igényelnék. Ez összesen akár 1000 milliárd forintos pluszköltséget is jelentene az országnak. Szalay-Berzeviczy Attila kérdésünkre elmondta, a főváros jelenleg is 100 milliárdos összegeket költ saját működésére, ezek 15-25 év alatt, országos perspektívában nézve természetesen 500-1000 milliárdos méreteket is ölthetnek, így nem túlzó hosszú távon ennyi fejlesztési pénzben gondolkodni, a költség “elviselhető” szerinte. A korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják, ahol nem megfelelő a feltételrendszer (nincs kiszámítható jogi környezet, magas a korrupció stb.), ott rémálommá válik az olimpiarendezés.

Csepeli látványterv (a 2020-es olimpia rendezésre készült)
©

Ezen kívül nagy hangsúlyt kapott a beszélgetésen a magántőke bevonásának kérdése. Így a szervezés teljes összegét a NOB-támogatás, EU-s strukturális alapból származó pénzek, magántőke és állami hozzájárulás összességéből kell finanszírozni. Oszkó Péter szerint ha megteremtjük azt a teret, amelyben a vállalkozásoknak érdeke lesz beszállni, akkor első látásra is vállalható a terv. Kérdés, hogy a 4-es metróhoz hasonlóan kudarcos, vagy legalábbis kétséges sikerű projektek az EU szempontjából mennyire hagynak mély nyomot Brüsszelben az uniós források megítélésekor. Szalay-Berzeviczy szerint semmilyen vállalkozás nem biztosítja automatikusan a sikert, a vállalkozáshoz a kockázat vállalása is mindig hozzátartozik.

Ugyanakkor kérdésünkre elmondta az olimpiarendezés mellett jó ideje lobbizó volt tőzsdeelnöke, hogy ahhoz, hogy az olimpia valóban egy gazdasági mérföldkő lehessen, három veszélyforrást kell számba venni. Egy újabb gazdasági válság lehetőségét nem zárhatjuk ki. Athén példájából tanulva előre kell dolgozni és tervezni, hogy a késlekedés ne emelje meg a költségeket. Nem szabad Szocsi hibájába esni, és “még öt emeletet, ezüst helyett aranyat” építtetni, vagyis a megalomániának, túlzásoknak gátat kell szabni.

Csepel, a város szíve

Az utóhatások egyik legfontosabb pontja az olimpiai falu terve, amit londoni mintára, városrész-rehabilitációra terveznek fordítani, hogy ne váljon belőle az athénihoz hasonlóan “Fehér Elefánt”, (így nevezik a reprezentációs célokra épített, majd fenntarthatatlan és felhagyott létesítményeket). A falunak kijelölt területek közül egyelőre Észak-Csepel látszik körvonalazódni, hiszen itt nem kéne a pekingihez hasonló kilakoltatásokat végezni, ami nagyban hozzájárulna a projekt társadalmi elfogadottságához. A területet korábban, még Demszky Gábor főpolgármesteri ideje alatt felmérték ebből a célból, és mivel egy azóta is üres területről van szó, azt a kutatást fel lehetne használni a jelenlegi projekthez. Az olimpiai falu viszont nem építhető fel magántőke bevonása nélkül, ez pedig a jelenlegi lakáspiaci helyzetben gondot okozhat, Futó Péter ingatlanbefektető szerint fel kell pörgetni a piacot, hogy évi 2000 helyett 10000 új lakást lehessen eladni. A tervek szerint a Falu akár önkormányzati lakásként, kollégiumként is hasznosítható lenne.

Mértékletesnek kéne lennünk
Korábban lapunknak A Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségnek tagja, Ongjerth Richárd azt nyilatkozta, a mértékletességet tartja kulcskérdésnek. A nagy fejlesztések idején megindulnak a lobbik, és rengeteg olyan munkát is "rávarrnak" a projektre, amely nem térül meg, és nem szükséges. Így jártak a görögök is az athéni rendezéssel, számos elővárosi vasúti megálló a mai napig nem készült el. Az olimpiarendezés racionális megfontolást igényel, nem érzelmileg kéne megragadni a pályázatot, jóllehet ha valami érzelmi megközelítésben részesül Magyarországon, az az olimpia. Át kell gondolni, hogy mi lesz a későbbi hasznosítással, ennek azonban itthon nincs hagyománya. A helyszínekről szólva Ongjerth úgy véli, Csepel rossz döntés lenne, mivel rengeteg infrastrukturális beruházás szükséges a terület alkalmassá tételére.

Nem esett szó viszont a versenyszámoknak otthont adó épületekről, mert az olimpia rendezéséhez szükséges csarnokok és sportlétesítmények nagy része már áll, vagy tervben szerepel átadásuk. A megrendezéshez kevés, elbontható vagy kisebbíthető szurkolóterű stadiont kellene Budapesten felhúzni a támogatók szerint. A vidéki, akár külföldi nagyvárosok és a Balaton bevonásával tehermentesíthető lenne a főváros. Szalay-Berzeviczy Attila azt is hangsúlyozta, a vidéki városok nem várhatnak ölbetett kézzel, nem használhatják ki, hogy Budapest pályázik a nevezésért. Szalay-Berzeviczy szerint ez egy lehetőség az önkormányzatoknak, hogy felmérjék, hogyan tudnak hozzájárulni a sikerhez, milyen fejlesztésekkel tudnak részt venni a szervezésben, és jelentkezni a szervezésre. Az Olympic Agenda 2020 ugyanis megengedi vidéki helyszínek, más városok bevonását a rendezésbe, de az ehhez szükséges infrastruktúrát, autópályákat, gyorsforgalmi utakat, tömegközlekedést, vonathálózatot az országnak kell megteremtenie. És bár ideális, hogy Magyarországon belül kis távok vannak, 2-2,5 óra autó- vagy vonatútra lehetne telepíteni egymástól a helyszíneket, félő, hogy a nyugat-keleti, illetve budapesti-vidéki gazdasági szakadékokat csak növelné egy hasonló projekt. Egyelőre a labdasportok, lovas számok, illetve a nyílt vízi rendezvények vidékre költöztetéséről szólnak a tervek.

Politikai haszonlesés másra fordítani a pénzt?

A tanulmány bemutatását kísérő háttérbeszélgetésen több, a tanulmányban csak érintőleg szereplő gócról is szó esett, bár konkrét tervek és számok nem hangzottak el. Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter is felhívta a figyelmet arra, hogy a vonzó számok úgy születtek, hogy azokat a beruházásokat, fejlesztéseket, amelyek nem kifejezetten az olimpiához kapcsolódnak, hanem szükségesek egyébként is, például a ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztése, vagy a reptéri vasútkapcsolat költségei nem szerepelnek benne. Ez az összeg csupán a nyitó- és záróünnepélyt, a biztonságot, ideiglenes létesítményeket, a csapatok itt-tartózkodását, illetve hasonló, a szervezésekkel járó költségeket fedezi.  A nyári olimpiai játékok mellett rendezendő paralimpiáról, illetve az ahhoz kapcsolódó akadálymentesítésről csak újságírói kérdésre esett szó, szűkszavúan a MOB fontos kérdésének nevezték.

Szalay-Berzeviczy Attila emellett hevesen kikelt az ellen a népszerű álláspont ellen, hogy az olimpia rendezése Magyarország súlyos szociális problémái elől venné el a pénzt. Szerinte “politikai haszonlesés, demagógia” az olimpiát szembeállítani a mélyszegénységgel. Úgy fogalmazott, “az EU-ba való belépés után a fejlesztésre fordítható pénzek megnőttek, és nem segélyre kell költeni őket. Az emberek fizetést szeretnének kapni, és nem segélyt.” Oszkó Péter szerint sem vagy-vagy kérdés a fejlesztéspolitika és a szociálpolitika, ezt a mítoszt “kezelni kell”. Szerinte az előbbi generálja azt a gazdasági színvonalat, aminek segítségével a másikon jobbítani lehet. Szerinte kulturális adottságunk, hogy úgy tekintjük, hogy egy fővárosi beruházás nem képes borsodi problémákat kezelni.

Borkai Zsolt MOB-elnök úgy látja, most érkezett a magyar társadalom egy olyan pontra, ahol a korábbi, pártpolitikai érvütköztetés helyett valódi párbeszéd alakulhatott ki az olimpia rendezése körül, és megvan a lehetőség összefogásra, egy 10-15 éves, kormányzati ciklusokon átívelő cél érdekében. “Ne csak az olimpiáért akarjunk olimpiát rendezni”- mondja, az érzelmi érvek, nemzeti büszkeség mellett ő is csak egy lépcsőként tekint a rendezési jogra egy átfogóbb, hosszútávú gazdasági cél mellett. Bár a sajtótájékoztató és a beszélgetés optimista hangulatban zajlott, több megszólaló is reflektált a tervek terv-voltára, a pályázat kezdeti szakaszára. Sok esetben pontos válaszokkal nem is, csak ötletekkel, benyomásokkal és tervekkel tudtak válaszolni a kérdésekre, például a vidéki városok bevonása, hosszútávú hatások kapcsán. Sartori bevezető előadásában Magyarország esélyeit mérlegelve részletezte, Japán az elmúlt körülbelül 10 évben kétszer bukott el, mielőtt Tokió rendezési jogot nyert volna 2020-ra, Isztambul 5 sikertelen pályázatot tud maga mögött. Sartori szerint a döntés, hogy Budapest pályázik rendezési jogra, nem egy alkalomra szól, hanem 12-16 éves folyamat. Jelenleg az instrastruktúrafejlesztések mellett a társadalmi támogatottságot kell növelni, hogy az adófizetők szívesen költsenek a szükséges kiadásokra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!