Lehetetlent kért a kiadó a Népszabadság főszerkesztőjétől

A szerkesztőség képviselőinek két nap alatt kellene üzleti tervet összerakniuk - közölte a Mediaworks kiadó, amely szombat reggel felfüggesztette a lap és internetes verziójának kiadását. Vasárnap folytatják az egyeztetést.

  • hvg.hu
Lehetetlent kért a kiadó a Népszabadság főszerkesztőjétől

A szombat reggel hirtelen felfüggesztett Népszabadság munkatársai úgy döntöttek, hogy a szerkesztőség együtt marad - értesült a hvg.hu. Abban reménykednek, hogy jelentkezik egy vevő, aki meg tud állapodni először a lapot kiadó Mediaworksszel, majd a szerkesztőség tagjaival is.

Murányi András főszerkesztő elmondta, hogy tárgyalt a kiadóval, de még nem tudtak megállapodni, további egyeztetésekre lesz szükség. Mint mondta, kapott egy olyan ajánlatot, hogy a szerkesztőség két nap alatt rakjon össze egy üzleti tervet, de ezt a mai események tükrében komolytalan felvetésnek tartja.

A szerkesztőség tagjai délután zárt körben tartottak megbeszélést, ahol az is elhangzott, hogy az újságírók papíron továbbra is a Mediaworks alkalmazottjai, ezért saját cikkeiket nem jelentethetik meg más lapokban.

A hvg.hu-nak a Mediaworks részéről is megerősítették, hogy tárgyaltak a szerkesztőség képviselőivel, de szombaton nem született megállapodás, vasárnap folytatják.

Videónk Murányi Andrással a tárgyalás előtt és után:

Miről van szó?

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.