Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Toborzóirodát nyitott a Spar a Nyugatinál, mert minél közvetlenebb kapcsolatot akar teremteni az álláskeresőkkel.
Megnyitotta első toborzóirodáját a 13 ezer embert foglalkoztató Spar a Nyugati téri szupermarketben.
Az irodában két HR-szakértő tájékoztatja majd a munkát keresőket, akik így rendhagyó módon az állásinterjú és a konkrét jelentkezés előtt minden egyes munkával kapcsolatos kérdésre választ kaphatnak - írták a közleményben.
Persze jelentkezni is lehet az egyes pozíciókra, és akár interjúidőpontot is lehet egyeztetni.
A későbbiekben országszerte tervezik hasonló irodák elindítását, ha ez beválik – mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.
A társaság szerint folyamatosan keresnek eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, konyhai kisegítőket, szakácsokat, henteseket, illetve részleg- és osztályvezetőket Budapest egész területére.
Hozzátették, hogy számos béren kívüli juttatást is adnak, például 13. havi juttatást, étkezési utalványt és dolgozói kedvezménykártyát.
A kiskereskedelem munkaerőhiányával legutóbb részletesen foglalkoztunk, nem találtuk úgy, hogy a Spar égre-földre keres alkalmazottakat, a cég mostani lépése azonban azt jelzi, hogy megváltozott a helyzet.
Ha jobban megnézzük, mégsem olyan nagy a munkaerőhiány a kiskereskedelemben
Égető, a működőképességet már-már veszélyeztethető, a teljes ágazaton végigsöprő munkaerőhiányról hallani annak ellenére is, hogy az érintett vállalatok "kényszerbéremelésekkel" próbálnak dolgozókat csábítani. Mindezek alapján nem tűnt vad várakozásnak, hogy a szuperek és hiperek honlapjain tömegével találunk jobbnál jobb állásajánlatokat. Végignéztük ezeket, és sokkal kevesebbet találtunk, mint vártuk volna.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.