A végtelen lehetőségek iparága
Az űripar végtelen lehetőségeket nyit meg a vállalkozások előtt. Támogatási források is rendszeresen elérhetők a szektorban érdekelt piaci szereplők számára.
A nemzetközi véleményformálók szinte egyhangúlag bolygónk halálát vetítették előre, amikor kiderült, hogy Donald Trump kivezetné az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. Trump természetesen nem szofisztikált klimatológiai érvekkel hagyta ott Párizst, hanem – szavazóinak követelésére – a hagyományos, fosszilis energiához kapcsolódó amerikai munkahelyeket akarja védeni, főleg Kínától. Az amerikai elnöktől teljesen függetlenül is érdemes azonban végiggondolni: van-e racionális érv a kizárólag önkéntes vállalásokat összegyűjtő párizsi klímaegyezmény mellett? Van-e értelme ezermilliárd dollárokat költeni egy sokak által vitatott tudományos megalapozottságú egyezmény betartására, még akkor is, ha azt aláírásakor „történelmi jelentőségűnek” nevezték? Valószínűleg nincs.
A környezetvédők és a tudósok egy része több évtizede jósol előre olyan katasztrófákat, amelyek közös jellemzője, hogy végül nem következnek be. Márpedig sem a világgazdaság, az általános jólét, sem a bolygó jövője szempontjából nem mindegy, értelmes fejlesztésekre vagy kétes világvége-prevencióra költik forrásaikat a működő piacgazdaságok. Éppen a hibás szubvenciók kiiktatásával lesz majd módja a piacnak új, fenntartható energiaforrásokat találni, kiváltandó a ma még viszonylag drága szél- és vízenergia miatt nélkülözhetetlen olajat és földgázt.
De miért fontos hangsúlyozni, hogy a globális felmelegedésnek nem egyértelmű a tudományos megalapozottsága? Hiszen ma már minden médiafogyasztó „tudja”, a klímatudósok 97 százaléka között konszenzus van abban, hogy a melegedés fő oka az emberi tevékenység, főként az üvegházhatást erősítő szén-dioxid. Csakhogy ilyen – főleg hézagmentes – konszenzus valójában nem létezik. Nem is szükséges: a tudományt, a fejlődést az állandó kételkedés és a tegnapi dogmák megkérdőjelezése, nem utolsósorban a piac, a kutatás állam által lehetőleg befolyásolatlan szabadsága hajtja előre. De ha igaz lenne is a 97 százalékos konszenzus, a 3 százaléknyi „elhajló” hangját akkor is illene meghallani.
Marabu / hvg
Párizs kapcsán most az egyik legismertebb „klímaszkeptikus” tudós, az enyhe felmelegedés tényét elfogadó, csupán annak okait és következményeit vitató Bjorn Lomborg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) számításaival egybehangzóan arra jutott: ha mindegyik ország betartaná 2030-ig szóló saját vállalásait, sőt ha 2100-ig is kitolnánk a határidőt, akkor is csak 0,17 fokkal csökkenne a melegedés. Ehhez képest viszont igen nagy árnak tűnik az erre költendő évi 1-2 ezermilliárd dollár. A klímaszkepszissel szembeni szkepszisnek, a környezettudatos óvatosságnak persze nagyon is van helye, de azért jó lenne ehhez pontosabb számításokat látni az eddigieknél. Lomborg mellett több száz kutató adott már hangot annak, hogy az ENSZ klímapanelje, az IPCC számítási modelljei nem eléggé megalapozottak, nem veszik tekintetbe, hogy a szén-dioxid csak egyike a klímát befolyásoló számos tényezőnek.
Ha elfogadjuk is a környezetvédők érvét, hogy biztos, ami biztos, legalább az „emberi” CO2-t korlátozzuk, jó, ha tudjuk: klímaváltozás mindig volt, amióta világ a világ, a felmelegedés és lehűlés ciklusai már akkor váltották egymást, amikor nemhogy ipari forradalom és szén-dioxid-kibocsátás, de még ember sem létezett a Földön. Sőt egyes kutatások szerint a szén-dioxid-kibocsátás leginkább követte, nem pedig okozta a melegebb periódusokat. Miskolczi Ferenc légkörfizikus, a NASA volt tudományos főmunkatársa már évekkel ezelőtt kimutatta, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést, a tudósok pedig túlbecsülik abban az ember szerepét. „A szén-dioxid üvegházhatásán alapuló globális felmelegedés elmélete tarthatatlan hazugság” – állította. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete néhány éve jelentős részben igazolta Miskolczi klímaelméletét, ugyanakkor fontosnak tartotta a szén-dioxid-kibocsátás elleni harc folytatását is.
Akár hiszünk a magyar tudósnak, akár nem, a klímavitát érdemes a tények talaján folytatni, nem pedig a morális pánik nyomása alatt. Ne egy vagy több kormány, de ne is az ipari vagy a zöldlobbik döntsenek el tudományos vitákat. Nem látni olyan kényszert, ami egyedül érvényes, központi direktívák után kiáltana. Az utóbbi évtizedekben a piacgazdaság erejének és a korábban elképzelhetetlen technológiai fejlődésnek köszönhetjük, hogy az ökoapokalipszis érdeklődés hiányában elmaradt.
