Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
„Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!” A fáma szerint ezt mondta Marosán György, a péklegényből lett kommunista potentát az elégedetlenkedő munkásoknak. Most, hogy az elégedetlenség újra szemmel látható méreteket, sőt sztrájksorozat képét öltötte, felmerül a kérdés: a zsömle kicsi, vagy a dolgozók étvágya lett túl nagy? – erre a kérdésre keresi a választ az e heti HVG cikke.
A számok azt mutatják, hogy a zsömle bizony kicsi, akárhonnan is nézzük – noha növekedett az utóbbi pár évben. A tevőleges elégedetlenségben ugyanakkor az is benne van, hogy a munkások szája is nagyobb lett, de legalábbis jobban ki merik nyitni – olvasható az e heti HVG-ben.
A magyar munkavállalók elégedetlensége nemcsak a más országokban elérhető béreket elnézve érthető, hanem annak alapján is, hogy mit gondolnak arról, mennyit kellene keresniük. A KSH évenkénti, megkérdezéses felmérésének eredményeit összevetve az látszik, hogy 2017-ben mindössze a háztartások legtehetősebb harmadában érte el a jövedelem az átlagos megélhetéshez szükségesnek tartott szintet. Az ennél jobb egzisztenciához elegendő jövedelem pedig csak a leggazdagabb tizedben volt meg.
A pocsék állapot ráadásul komoly javulás után állt elő: 2012-ben nemhogy a jó, de az átlagos érzetet is csak a legjobban eleresztett decilis háztartásai érték el. Az elvárások ugyanis kisebb mértékben nőttek, mint a jövedelmek, az összes háztartás átlagát nézve 6–21 százalékkal, miközben az egy főre eső (önbevallás szerinti) átlagos jövedelem 30 százalékkal, azon belül a munkajövedelem 45 százalékkal emelkedett. Az elvárt és a tényleges jövedelmek közti távolság csökkenésével párhuzamosan azonban meglepő módon az alig változott, hogy a háztartások mennyire elégedettek az anyagi helyzetükkel: tízes skálán az átlag évek óta 5,2 pont körül stagnál, csak 2018-ban volt egy apró megugrás (5,5).
És akkor a címben ígért ábra az EU-s és régiós bruttó órabérekről, további részletek az e heti HVG-ben.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.