HVG: Egyre jobban elmérgesedik a viszony az Egyesült Államok és Kína között. Mi az oka a kereskedelmi háborúnak?
Hszü Csen-Kang: A kereskedelmi háború kifejezést a média találta ki, a kínai–amerikai konfliktus mélyebb és több is ennél. Ha visszatekintünk a kínai gazdasági növekedésre, a vívmányok két tényezőre vezethetők vissza: a harminc évvel ezelőtti reformokra és a globalizációra. Utóbbiban kulcsszerepe volt az Egyesült Államoknak, amellyel a kapcsolatokat 1972-ben kezdték építgetni. Kína 2001-ben tagja lett a Kereskedelmi Világszervezetnek, ez sem történhetett volna meg az USA támogatása nélkül. A globalizáció hozzájárult az élenjáró nyugati technológia átvételéhez. Most mindez változóban van. A háborúskodás nem a kereskedelemről szól, hanem a különböző típusú rendszerek közti konfliktusról. Felrémlenek azok a folyamatok, amelyek annak idején hidegháborúhoz vezettek, csak most nem katonai, hanem gazdasági és technológiai területen.
HVG: A kínai vezetés is erőteljes protekcionista hangot üt meg, nem győzi hangsúlyozni, hogy képes átvészelni a háborúskodást. Valóban?
H. Cs.: Ha az átvészelés azt jelenti, hogy a kínai gazdaság nem omlik össze, akkor igen. Kína azt is túlélte, amikor a kulturális forradalom éveiben teljesen el volt zárva a külvilágtól. De ha elveszíti a globalizációs előnyöket, nem tudja fenntartani a mai növekedési ütemet. A technológiai vívmányok főleg a Nyugathoz kapcsolódnak, ha ezektől el lesz vágva, leáll a műszaki haladás, sőt hanyatlás következik be.
Fazekas István
HVG: Az USA célkeresztjébe került Huawei vezetői a minap azt nyilatkozták, felkészültek a legrosszabb forgatókönyvre, kifejlesztik a saját operációs rendszerüket. Ilyen egyszerű ez?
H. Cs.: Elvileg igen, ám a számítógépes rendszerek nem nemzeti piacokon alakultak ki, hanem globális kooperációban, sok résztvevő együttműködésével, kölcsönhatásában, és élenjáró, átütő technológiai újdonságokra épülnek. Aki ezeket csak követi és másolja, az kudarcra van ítélve. Amíg valamely cég önállóan kifejleszti a saját operációs rendszerét, addig sem áll meg a világ, új dolgok jönnek, ki tudja, mi fogja uralni a jövő technológiáját.
HVG: Mi a baj a Huaweijel? Miért kelt gyanút?
H. Cs.: Kínában van egy törvény, amely valamennyi vállalkozástól megköveteli az együttműködést az állammal, függetlenül attól, hogy állami vagy magánkézben van. A kormánynak joga van bármelyik céget, egyáltalán bárkit felszólítani, hogy informálja. Ez nem lenne baj, ha a Huawei élelmiszert árusítana, de informatikai infrastruktúrát épít. Érthető az aggodalom, hogy esetleg visszaél a tudomására jutott információkkal. A másik ok, hogy nem tudni, ki a cég meghatározó tulajdonosa. A Huawei azt állítja, hogy az alapító vezérigazgatónak, Zsen Cseng-fejnek csak 1,5 százalékos részesedése van, a többi a dolgozóké. Ám az sem világos, mit jelent a dolgozói tulajdonlás. Egyes elemzők szerint nem megnyugtató, ha a részvényeket a szakszervezet birtokolja, mert az nem független. Ha ő a többségi tulajdonos, az annyit tesz, hogy a céget a kormány ellenőrzi.
Fazekas István
HVG: Az átláthatóság hiányát az Egy övezet, egy út programmal kapcsolatban is felvetik. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is utalt erre Pekingben, hozzátéve: a programot korrupciós gyanú is övezi, a felzárkózó országok szempontjából pedig nagy a kockázat, hogy a költséges infrastruktúra-fejlesztések miatt súlyosan eladósodnak. A Belgrád–Budapest vasútvonal beruházása sem transzparens. Ön hogyan vélekedik a programról?
H. Cs.: A felsorolt aggályokat kiegészíteném egy negyedikkel. A szocialista tervgazdaságból ismert jelenség a puha költségvetési korlát, amit Kornai János tárt fel; az a lényege, hogy az állami vállalatok nyugodtan többet költenek a bevételüknél, mert tudják, hogy úgyis megmentik őket. Márpedig az Egy övezet, egy út programban főleg kínai állami cégek vesznek részt. A múltban a vállalatok túlköltekezése Kínában, a Szovjetunióban vagy a magyar tervgazdaságban belügy maradt, belföldön okozott áruhiányt, ott szívta el az erőforrásokat. Most ez nemzetközivé lesz. Az Egy övezet, egy út globalizálja a puha költségvetési korlátot, az egyes projektek pénzügyileg összekapcsolódnak. Ha a ráfordítások nagyon meglódulnak, annak globális válság lehet a vége.
HVG: Amikor Kínában elkezdődtek a piaci reformok, a legfelső vezetők számos magyar közgazdásztól kértek tanácsot. Most fordult a kocka, a magyar kormányfő beszélt rajongással a kínai kommunista rendszerről. Mit szól ehhez a fordulathoz?
H. Cs.: Ha diplomáciai bók hangzott el, nem kell eltúlozni a jelentőségét. De ha a magyar miniszterelnök dicsérete komoly volt, fel kell tennünk a kérdést, mennyire van tisztában azzal, hogyan szerveződik a kínai gazdaság. A berendezkedés legfontosabb alapja, hogy a föld állami tulajdonban van. Kínában a fejlesztések nagy részét a helyi kormányzat különböző szintjei finanszírozzák, az állami földet jelzálog fejében lehet művelésbe venni vagy infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítani rajta. A föld a biztosíték. Aligha hiszem, hogy ez a modell vonzó lenne Magyarország számára, mert a földet aligha lehetne visszaállamosítani. Sőt Kínában a legtöbb bank is állami. Bár az a látszat, hogy működik egy sor magánkézben lévő pénzintézet is, ha a tulajdonosi szerkezetet visszavezetjük, majdnem mindig állami tulajdonba botlunk. Vagyis azok sem teljesen függetlenek, érvényesül az állami irányítás.
Hszü Csen-kang budapesti előadása
Túry Gergely
HVG: Anélkül, hogy a párhuzamosságokat erőltetném, Orbán Viktor is fontosnak tartotta, hogy a bankrendszer nagyobb része magyar tulajdonba kerüljön. Ennek érdekében bankokat államosítottak, majd a klientúrának játszottak át. A cél, hogy a kormány rajta tartsa a kezét a gazdasági folyamatokon.
H. Cs.: Ez Kínában tökéletesen megvalósul, a kommunista párt nemcsak a kormányt ellenőrzi, hanem minden intézményt, a bankokat is beleértve.
HVG: Ön a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában azt vizsgálta, vajon miért Kínában maradt fenn a leghosszabb ideig a totalitárius rendszer, és ezt az „intézményi génekkel” magyarázta. Ezeken múlik, hogy milyen irányt vett Kína sorsa? És a Szovjetunióé, ahol szintén kimutatta a cári birodalomból örökölt intézményi gének szerepét?
H. Cs.: Kína a totalitárius rendszert a Szovjetunióból importálta, de az elég rugalmasnak bizonyult, és fennmaradt. Próbáltam megérteni, hogy miért, és arra jutottam, hogy az ok a kínai intézményi génekben rejlik. Ezek a kínai császárság időszámításunk előtt 200 körül kezdődött korszakáig vezethetők vissza. A hatodik évtizedre a császárság kifejlődött, majdnem tökéletes birodalmi rendszer épült ki. Ez öröklődött át a későbbi korokban, a császárság 1911-es összeomlása után is. Az intézményi gének máig erősek. A Szovjetunióból importált intézményrendszert az 1950-es évek vége felé Kína megváltoztatta, a kommunista párt szuverén modellt épített ki: ez a totalitárius rendszer kínai jellegzetességekkel. A jellegzetességeket éppen a gének adják.
HVG: Egy magyar közhely ezt úgy fejezi ki, hogy demokratikus hagyományok hiányában nem könnyű demokráciát építeni. Milyenek a magyar intézményi gének?
H. Cs.: A nyugat-európai államokkal összehasonlítva Magyarország nincs túl jól eleresztve demokratikus génekkel. Ennek két összetevője biztosan van. Az első a magántulajdon jogbiztonsága, ez sokkal gyengébb, mint a régi demokráciákban. A másik a hatalom megosztása. Az Osztrák–Magyar Monarchia ugyan nem volt annyira, mindenre kiterjedően központosított, mint az Orosz Birodalom, de jócskán elmaradt a nyugat-európai demokráciák fejlődésétől. Úgy vélem, ez a két tényező határozza meg, hogy a demokráciához Magyarországon sok nehézséget kell leküzdeni. Még akkor is, ha a mai Oroszországgal, Kínával összehasonlítva jobb helyzetben van.
FARKAS ZOLTÁN
