Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Minden jel arra mutat, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak kezdenek elszakadni a korábbiaktól.
A 2017 és 2020 között a teljes havi ellátás átlagos összege 15,6 százalékkal emelkedett – állapítja meg az Állami Számvevőszék nyugdíjakkal kapcsolatos jelentése. Mindez forintban azt jelenti, hogy miközben 2017 elején 112 005 forintot fizettek ki átlagosan, addig 2020. januárjában 129 444 forintot.
Igen ám, de az mfor.hu számításai szerint, ha az azóta bejelentett emeléseket nézzük (2017. november: 0,8 százalék; 2018. január: 3 százalék; 2019. január: 2,7 százalék; 2019. november: 0,7 százalék; 2020. január: 2,8 százalék) akkor elvileg ennél kisebb összegnek, 123 631 forintnak kellett volna kijönnie. Az 5813 forint különbség a lap szerint azzal magyarázható, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak összege magasabb, mint a korábbiak. Ennek oka egyszerű: az elmúlt időszakban masszív béremelési hullám söpört végig az országon, ami jobb helyzetbe hozta a most nyugdíjba vonulókat, mert a járandóságuk kiszámításakor magasabb béralapról indulhattak, mint az aktív éveiket korábban befejezők.
A lap még egy érdekességet kiszúrt: eszerint a korábbi trendekkel ellentétben csökkent a nyugdíjellátásban részesülők száma. Persze ez nem azt jelenti, hogy megfordult a demográfiai trend, mindössze annyit, hogy most érvényesül a nyugdíjkorhatár szakaszos emelésének hatása, így ennek kimúltával ismét növekedni fog a nyugdíjasok aránya a lakosságon belül.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.