Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A drágítás okai: infláció és energiaválság.
Az infláció és az energiaválság miatt jegyárat emel a budapesti állatkert, írja a Népszava. A lap idézi Bősz Anett főpolgármester-helyettest, aki szerint a jegyárak nem szállnak el, csak utolérik a vidéki intézményekét. Az emelés pontos mértékét azonban még nem árulta el.
A Népszava azt is írja, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert megtartaná a hányatott sorsú Biodómot, de továbbra is az államtól várják annak befejezését. A főváros szerint egyébként 46 milliárd forint hiányzik a struktúra befejezéséhez.
Az Állatkert visszautasítja Fekete Péter ötletét, nem akarnak vegyülni a cirkusszal
A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy nem vetné el annak a gondolatát sem, hogy szimbiózis alakuljon ki a cirkusz és a Biodóm-projekt között, illetve, hogy a Biodóm területét valamilyen módon bekapcsolják a cirkusz működésébe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.