Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A keddi kamatdöntéssel aligha okoz meglepetést a Magyar Nemzeti Bank, viszont annál fontosabb információkat árulhat el arról, mi várható a döntéshozatalban az ősszel. Szeptemberben beérhet az irányadó kamat és az alapkamat összeolvadása, egyben az is kiderülhet, mennyire súlyos revízióra készülhet a Monetáris Tanács a csalódást keltő második negyedéves növekedési adatok ismeretében.
Most is reagálnia kell azonban az aktualitásokra, főként a legutóbbi, augusztus közepén közölt növekedési adatra. Miután a második negyedévben éves összevetésben 2,3 százalékos zsugorodás volt a magyar gazdaságban, és negyedéves viszonylatban is csökkenést mutat a statisztika, az MNB is meg kell alapozza a revíziót a szeptemberben megjelenő inflációs jelentéséhez.
Igazi gyomros a KSH-tól: két és fél éves mélypontjára került a magyar gazdaság
2020 vége óta nem érkezett annyira gyenge GDP-adat, mint most, 2,3 százalékkal esett vissza a gazdaságunk teljesítménye április-júniusban. Az pedig, hogy zsinórban négy negyedévben is romlást mérjenek, még soha nem fordult elő, amióta 1995-ben a mostani módszertannal kezdték mérni a GDP-t.
Az év során a kormányzat a jegybanki prognózis felső értékével, éves alapon 1,5 százalékos bővüléssel számolt, ezt azonban több lépésben módosították. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy kormányinfón már elfogadott volna egy 1 százalékos növekedési adatot. Orbán Viktor tusványosi beszédében már utalt arra, hogy a gazdasági növekedés szempontjából a 2023-as évet már elengedte a kormányzat, míg az aktuális cél a miniszterelnök szerint egy pozitív nulla, ami megfelel a legtöbb év elején megfogalmazott elemzői jóslatnak.
Az inflációt tekintve az MNB várhatóan megerősíti, hogy a szeptemberi inflációs jelentés jelentős mérséklődést tükrözhet a drágulás ütemét illetően, egyben fennmaradnak a bizonytalanságok is. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz.
Nagy Márton elindította az infláció-visszaszámlálót: 16...11-12...9-10, és még megy ez alá is
Nagy Márton decemberre csupán 7 százalékos inflációval számol. Ettől az éves infláció persze még majdnem 18 százalék lesz.
Sok lesz a jóból, megálljt parancsolnának a növekedésnek Amerikában
Miközben az infláció általános probléma a világban, a fejlett gazdaságokban a túlzott növekedésben is problémát látnak a jegybankok. Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke szerint a világgazdaság egészére nézve is fontos kamatemelésekkel lehet számolni a továbbiakban az Egyesült Államokban. Mint azt a szokásos, Jackson Hole-ban tartott csúcstalálkozón előadásában pénteken kifejtette, a Fed úgy ítéli meg, hogy a túl magas drágulási ütem egyik oka a túlságosan is erőteljes bővülés az amerikai gazdaságban, és ha az infláció, különösen a maginfláció nem kezd el megnyugtató ütemben mérséklődni, akkor további, akár fájdalmas szigorításokra is kész a Fed.
Az Egyesült Államokban sorban 11 alkalommal emeltek kamatot a mostani 5,25-5,5 százalékos sávig, ami több évtizedes rekord. A piacok Powell szavait követően elbizonytalanodtak, lévén a jegybankelnök erősen utalt a további kamatemelések lehetőségére, de kiemelte a bizonytalanságokat is, amelyek egyaránt hordozzák annak a kockázatát, hogy a jegybanki döntéshozók túl sokat, vagy túl keveset tegyenek. Vagy ahogy Powell fogalmazott:
ahogy oly sokszor, a csillagokat követve tájékozódunk a felhős ég alatt.
Ahogy Amerikában is elsősorban a bejövő adatoktól teszik függővé a további lépéseket, hasonló gyakorlat várható Európában is. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ugyancsak Jackson Hole-ban tartott előadásában megerősítette, hogy változatlanul a bejövő adatok alapján dönt az eurozóna kormányzótanácsa, egyben megnyitotta annak is a lehetőségét, hogy mindezt sokkal rugalmasabban teszik a jövőben.
Nem tudunk meglévő szabálykönyvre támaszkodni, amivel megoldhatnánk a jelenlegi nehézségeinket, ezért a feladatunk, hogy újat írjunk
– mondta Lagarde. Ez azt is jelenti, hogy az amerikaihoz hasonlóan az EKB is alapvetően kitart a mostani szigorú feltételek mellett ameddig nem látják megnyugtatóan elérhetőnek a 2 százalékos inflációs célt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.