Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csupa siker, csupa jó hír szerepel a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében, csak a forint gyengélkedése maradt ki.
Továbbra is szoros az együttműködés a kormány és a jegybank között címmel adott ki sajtóközleményt a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A szaktárca szerint azért gyűlt össze Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök, hogy meg tudják vitatni „az elmúlt napok kedvező gazdasági fejleményeit”.
Ebbe belefért a Moody’s pénteki döntése, amiben megerősíti a magyar adósbesorolást, az újabb kötvénykibocsátás, illetve az Európai Központi Bank hétfői döntése is, ami jóváhagyta azt a hazai tervet, amivel tehermentesíti a költségvetést annak a több százmilliárdos veszteségállománynak a fedezésétől, ami felhalmozódott a Magyar Nemzeti Bankban.
És akkor, ami kimaradt a közleményből:
A Moody’s például azt is hangsúlyozta pénteki döntése során, hogy az „intézményi hiányosságok" következtében az uniós pénzek megszerzése lassú és „zajos" folyamatnak ígérkezik, ami mellett hosszabb távon versenyképességi kihívásokat is lát Magyarországon a szervezet.
Az, hogy Magyarország váratlanul újabb devizakötvényt bocsátott ki, egyrészt azt mutatja, hogy továbbra is igen nehéz helyzetben van a költségvetés, másrészt pedig több más folyamat mellett hozzájárult ahhoz, hogy csütörtökre ismét 390 fölé esett a forint az euróval szemben.
A közleményben azt is kiemeli a Pénzügyminisztérium, hogy április óta rendszeresen folytat szakmai egyeztetést Varga és Matolcsy, amivel szintén a külvilágnak akarják mutatni, hogy mekkora az egyetértés közöttük. Ez nagyon nem volt így korábban, a kölcsönös kritizálásról itt írunk bővebben:
Amikor kanyarban előzve nyomják a féket: Matolcsy vagy a kormány felel az inflációért?
Megújult hévvel zajlik a vita az infláció kezeléséről a jegybank elnöke és a kormány tagjai között, a gazdasági évnyitó pedig még az MKIK elnökének is alkalmat adott arra, hogy beleszálljon Matolcsy Györgybe. De ki fogja végül letörni az inflációt?
A nyitókép, még az első, áprilisi találkozón készült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.