Legkésőbb augusztus 5-én, kedden megjelenik az Otthon Start hitelprogram normaszövege – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, amelynek élő közvetítését itt követheti.
A miniszter több, eddig nem ismert részletet is elárult a programról:
- A hitelt igénybe vehetik a szomszédos országokba ingázók, ott tb-jogviszonnyal rendelkezők is, ha Magyarországon van állandó lakóhelyük.
- A banki díj legfeljebb 30 ezer forint lesz.
- 18 év lesz az alsó korhatár, de ekkor is kell kétéves jövedelem és kétéves tb-jogviszony.
- Fel lehet venni tanya megvásárlására is.
- Az alapterület számításánál nem tesznek különbséget a hasznos, a nettó vagy a bruttó alapterületet között, az igénylő számára legkedvezőbb értéket veszik figyelembe; valamint
nem lesz akadálya, hogy bérbe adják az Otthon Start hitellel megvásárolt ingatlant
– vagyis a befektetési célú lakásvásárlást is megtámogatja a kormány.
Gulyás beszélt az állami alkalmazottak otthonteremtési támogatásáról is, amelyet szerdán jelentett be Orbán Viktor kormányfő, azt mondta, hogy ennek részleteiről jövő héten tárgyal, majd tájékoztat a kormány.